Debrecen - Már az utolsó acélgerendát is elbontották az egyetemi templomban
Debrecen - A három hónapja tartó munkálatok a végéhez közelednek. A kisebb rekonstrukciók a tervek szerint néhány héten belül elkezdődnek. Komplex felújításra egyelőre nincs pénz.
Az utolsó acélgerendát már könnyedén, nehézségek nélkül emelték le a helyéről a munkások. Pedig az egyenként 500 kilós darabok elszállítása korábban sok fejtörést okozott a bontási munkák kivitelezőjének. A gerendák ugyanis könnyen átszakíthatták volna a födémet. A sok terv közül végül az egyik legegyszerűbb megoldás bizonyult helyesnek. Egy láncos emelő segítségével, könnyedén leemelték helyükről a monstrumokat.
Csináltunk egy olyan szerkezetet, amelyikkel le tudjuk venni, csörlős megoldással nagyon könnyen le tudjuk engedni – hallhattuk Erdei József munkavezetőt.
A bontáshoz három hónappal ezelőtt kezdhet hozzá. A 450 tonnás szerkezet szétdarabolásához 400 palack gázt, 200 palack oxigént és 100 flex korongot használtak el. A munkálatokkal a tervek szerint két hét múlva végeznek. A tervezett nagy rekonstrukcióra, az épület helyreállítására azonban egyelőre nem kerül sor. Idén csak kisebb munkákat, így festést és padlóburkolat részleges cseréjét tervezi az egyházkerület. A teljes helyreállítás több százmillió forintba kerül. A beruházáshoz pályázati forrás is szükséges. A tervezéshez azonban már most hozzálátnak a szakemberek.
Most már kezd összeállni egy olyan csapat, egy olyan tervező gárda, akik az épület további sorsát segítenek nekünk meghatározni, úgy néz ki, hogy ez az év erre fog elmenni, a tervezésekre – mondta el Ifj. Váry Attila, a Tiszántúli Református Egyházkerület műszaki koordinátora.
Az egykori folyóirattár acélszerkezete azonban nem tűnik el teljesen a templomtérből. Az egyházkerület szeretné egy darabját emlékül hagyni az utókornak. A tervek szerint a lépcsőt nem bontják el teljesen, sőt az is elképzelhető, hogy erre építenék föl a későbbiekben a szószéket.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Már az utolsó acélgerendát is elbontották az egyetemi templomban
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu