Debrecen - Megnyílt a megújult Aktív Fitness

Debrecen - Kósa Lajos polgármester avatta fel Debrecen legnagyobb fitness klubját, a megújult Aktív Fitnesst.


A polgármester beszédében kitért arra, hogy már másodszor köszönti a korábban A1 néven ismert sportközpontot, és reményét fejezte ki, hogy az népszerű lesz a debreceni lakosok körében.

Az oldott hangulatú megnyitón a klub új vezetői elmondták, hogy a Malomparkban nemcsak egy fitness klubot akarnak működtetni, hanem a sportolás, az egészség, a szórakozás és a nyugalom szigetét. Az Aktív Fitness részt kíván venni Debrecen sportéletének támogatásában is. A frissen alakult Debreceni Főnix Sportegyesülettel tárgyalnak, és ennek értelmében támogatni fogják az egyesület sportolóinak, köztük az egyik legtehetségesebb – gyorskorcsolyázásban és kerékpározásban egyaránt sikeres – ifjú debreceni sportolónak, Nagy Konrádnak a felkészülését.


„Hármat fizet, négyet kap” néven a klub bejelentette októberi bérletakcióját is, amely szerint az októberben vásárolt három hónapos bérlettel négy hónapig élvezhetik a vendégek az Aktív Fitness szolgáltatásait.

„Ez csak a kezdet!” – mondták – „Még számos meglepetés van a tarsolyunkban!”


Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Megnyílt a megújult Aktív Fitness

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu