Debrecen - Megújul a Csapókerti Közösségi Ház

Debrecen - A Csapókerti Közösségi Ház felújítását segítendő, Debrecen önkormányzata pályázatot kíván benyújtani az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programjának keretében. Az önkormányzat saját költségvetéséből már megítélt 12,5 millió forintot a ház rekonstrukciójára, s ezt egészítené ki a remélt 4,5 millió forintos pályázati pénz.

A kistelepüléseken és a nagyvárosokban is sokhelyütt nagyon elhanyagolt állapotban vannak a kulturális létesítmények. Emellett azonban – szintén több helyen – új közösségi célú épületek is létrejöttek az utóbbi években. Ezt a kettősséget valamilyen módon enyhíteni kell – mondta el május 9-én tartott sajtótájékoztatóján Halász János.

Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy az 1998 és 2002 közötti kormányzati ciklusban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Nemzeti Örökség Program keretében több mint félmilliárd forintot költött, s összesen 2 milliárd forintot biztosított a kulturális létesítmények megújítására. Mára ez a keret lényegében elfogyott, a töredéke áll csak rendelkezésre. Amíg azonban lehetőség van rá, mindenképpen pályázni kell.

Ennek jegyében Debrecen önkormányzata a 44 éve épült, 21 ezer debreceni polgár kulturálódási, közösségi színtereként szolgáló, szociális és oktatási szerepet is felvállaló Csapókerti Közösségi Ház felújítását szeretné segíteni a pályázással. Ha az sikeres lenne, akkor lehetőség nyílna a színházterem lényeges korszerűsítésére. Az önkormányzati keretből az épület felújítására szánt 12,5 millió forintból mindenképpen megvalósul például a nyílászárók cseréje, a vizesblokkok, az elektromos rendszer felújítása, a külső vakolás, valamint a színházterem részbeni megújítása.

Az alpolgármester jelezte: az önkormányzat célja az, hogy minden esztendőben legyen lehetőség kulturális intézmény épületének megújítására. Így a Csapókerti Közösségi Házon kívül idén például a városi könyvtár 2 millió, a városi művelődési központ pedig 4 millió forintot kap ilyen célokra, s összességében 27,5 millió forintot fordít ebben az évben a város kulturális intézmények rekonstrukciójára. Ha megalakul a debreceni kistérség, akkor pedig önkormányzati és állami forrásokon kívül európai uniós alapok is hozzáférhetőek lesznek. Ennek jegyében készül a debreceni kulturális intézmények felújítási terve.

www.debrecen.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Megújul a Csapókerti Közösségi Ház

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz