Debrecen - Megújuló hőközpontok

Debrecen - Ezen a nyáron 25 hőközpontot újít fel a Debreceni Hőszolgáltató. A leginkább kiemelt terület a tócóvölgyi lakótelep, valamint az Iparkamara utca.






A hőközpontok modernizálásán túl azonban nagy beruházásnak számít a távvezetékek cseréje is. Jelenleg a legnagyobb felújítást az István úton végzik.


A Derék utca 253. szám alatt korszerűsítik a hőközpontot. Erre azért van szükség, mert a Hőszolgáltató több fogyasztót is bevont rendszerébe, emiatt a tócóvölgyi bérházaknál kedvezőtlen nyomásarány alakult ki. A munka első fázisában a régi hőtárolókat és csöveket veszik ki, hogy később újakra cseréljék azokat. Ilyen korszerűsítést nem csak a Tócóvölgyben végeznek. Összességében 25 hőközpontot cserél ki a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.

A tócóvölgyi lakótelep hőközpontjainak felújítása következik. Ez 10 hőközpontot jelent. Ezen kívül a belvárosban, az Iparkamara utca környékén 11 hőközpontot újítunk föl, és a város különböző pontjain még 4 hőközpont kerül felújításra – tájékoztatott Kovács Zsolt, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. szolgáltatási igazgatója.


A cég azonban nem csak a hőközpontokat cseréli. Újakra cserél, illetve felújít több távvezetékeket is. Az egyik legnagyobb és leglátványosabb munkát az István út és a Vincellér utca kereszteződésénél végzik el. Itt a 3 hónappal ezelőtt kilyukadt a távhővezetéket kell kicserélni. A hibát a télen elhárították, de a későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy muszáj kicserélni a csövet. A munkát három hete kezdték, és van olyan szakasz, ahol a szigeteléssel is végeztek.

Az előre menő ágnak a cseréje már megtörtént az előző ütemben, és most a visszatérő ág kerül cserére, aminek a befejezési határideje előreláthatólag 2007. június 20-a – mondta el Gere Miklós fő-építésvezető.

A Hőszolgáltató a nyáron hasonló munkálatokat végez az Iparkamara utcán, és a fűtési szezon kezdetéig kicserélik a Fényes udvart ellátó vezetéket is.

www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Megújuló hőközpontok

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz