Debrecen - Megújuló játszóterek
Debrecen - Ebben a hónapban elkezdik frissíteni a játszóterek homokozóit. Az önkormányzat a felújításokon és a karbantartáson túl végzi ezt a feladatot.
A munkálatok Debrecen 148 játszóterének mintegy az egyharmadát érintik. Körülbelül 600 köbméter homokot cserélnek a leginkább rászoruló helyeken.
Leszakadt hinták és szemetes játszó terület. Ez is egy jellemző kép a debreceni játszótereken. Legalábbis a Tócóskertben nem egy ilyenre lehet akadni. Nem is játszik itt egy gyerek sem, pedig már nincs iskolaidő. Még az is előfordul, hogy óvatosan lehet csak megközelíteni a játszóteret, nehogy bele lépjünk a kutyasétáltatás rendszeres következményeibe. Emellett a lakók szerint más gondok is vannak.
Rettenetesen koszosak a játszóterek, és egyáltalán nincs lehetőség arra, hogy kihozzuk a gyerekeket játszani. Mert a hintákat tönkre teszik, nincsenek csúszdák. Nincsenek eszközök – panaszolta Kovácsné Varga Mária.
Debrecenben 148 játszótér van. Ezek közül 20-at már felújítottak az elmúlt évek során. Ezeken a játszótereken kicserélték a játékokat. Az ide járó korosztálynak és a biztonsági előírásoknak megfelelően.
Ez tavaly-tavalyelőtt készült el, ha jól emlékszem. Viszonylag jó állapotban van. A többiekhez képest jó állapotban van. Sajnos sokkal rosszabbakat is látok – mondta el Magyar Zoltán.
A felújítások mellett azonban a homokozók tisztaságára is figyelni kell. Ami ugyancsak nem kis feladat, mert hiába végzi el az önkormányzat a kötelező munkát, ha sokan még a kutyájukat is a játszótéren sétáltatják, mint a Liget téren. A játszóterek mintegy egyharmadánál cserélik ki egy év alatt a homokot. Ez is igen nagy feladat a város számára.
Most május elején elkezdjük a homokozók rotálását. Ez alapján derül ki, hogy mely játszótereken kell homokcserét, illetve homokpótlást csinálni. Ez körülbelül 3000 négyzetmétert jelent, és egy olyan 600 köbméter homokot – tudtuk meg Kónya Tamásné városépítési osztályvezetőtől.
A munkálatokat néhány hét alatt befejezik, így az igazi nyári szezonra már legalább 50 játszótér friss homokkal és tisztán várja majd a gyerekeket.
www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Megújuló játszóterek
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz