Debrecen - Megújuló uszodák

Debrecen - Nemcsak a pedagógusok és a diákok, az iskolák uszodái is a tanévkezdetre készülnek. Debrecenben négy oktatási intézmény rendelkezik medencével.




De a karbantartás miatt ebben a hónapban egyiket sem lehet használni.


Ezek a figurák már ugrásra készen állnak, ma még azonban nem lenne szerencsés ezt utánuk csinálni, hiszen a Bocskai István Általános Iskola medencéje egyelőre üresen áll. A szokásos nyári karbantartás azonban már megtörtént. Kitakarították a szűrőberendezéseket és fertőtlenítették a medencét is. Az uszodát szombat délutánonként rendszerint a tanulók mellett a diákok családtagjai is ingyenesen használhatják. Erre azonban csak tanévkezdetkor nyílik újra lehetőség.

Augusztus második felében történik a medence vízzel való feltöltése, fertőtlenítése. És ezek után elvégzik a szükséges laborvizsgálatokat, és ha ez kedvező, akkor szeptemberben indulhat teljes gőzzel az uszoda – mondta el Csák László, a Bocskai István Általános Iskola igazgatója.


A pöttyös labdák és az úszódeszkák ma még az Újkerti és a Vénkerti Általános Iskolában is pihentek. A tanórák mellett ebben az uszodában is rendszeresen tartanak tanfolyamokat, de július végétől szeptember elejéig itt is szünetel a szolgáltatás. Ebben a medencében már júliusban elvégezték a szükséges karbantartási munkálatokat és azóta vízzel is feltöltötték. A lakosság azonban továbbra sem veheti igénybe a tanmedence szolgáltatásait, hiszen itt csak az iskola diákjai, valamint azok a tanulók úszhatnak, akiknek más intézményben nincs erre lehetőségük.

A kiírás szerint a debreceniek most még a Tóth Árpád Gimnázium uszodáját sem használhatják. A takarítás és a fertőtlenítés nagy részével már itt is végeztek, de vízzel csak a hónap végén töltik fel a medencét.

Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Megújuló uszodák

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu