Debrecen - Mi lesz a repülőtérrel?

Debrecen - A repülőtér tulajdonjogát nem, csak az üzemeltetési jogát adná el az MSZP. A Fidesz szerint az a fontos, hogy a befektető megfelelő garanciákat vállaljon a működtetésre.



Az MSZP városi frakciója nem adná el a debreceni repülőteret. Véleményük szerint a város érdekeit az szolgálná leginkább, ha csak az üzemeltetési jogot adná befektetőnek Debrecen. A Fidesz frakciója szerint azonban úgy gondolja, hogy csupán másodlagos és a befektetővel való tárgyalás része, hogy tulajdonjog kié. Az elsődleges, hogy megfelelő garanciákat vállaljon a befektető a működtetésre.


Az elmúlt években több mint 3 milliárd forintot költött a repülőtér fejlesztésére Debrecen. Ennek eredményeként ma már évente akár 300 ezer utas fogadására is alkalmassá vált a légikikötő. Az önkormányzat a forgalom növelését külföldi befektetőtől várja. Az MSZP városi frakciója szerint azonban eladni semmiképpen nem szabad a repülőteret. Bazsa György frakcióvezető szerint ez ugyan nagyobb bevételt eredményezne Debrecennek, de véleménye szerint nem szabad lemondani a tulajdonjogról.

Nem biztos, hogy el kell adni teljes mértékben az aranytojást tojó tyúkot. Elég, ha az üzemeltetési jogokat adjuk át, ez kevesebb bevételt eredményez, hiszen a befektetőnek is nehezebben térül meg – nyilatkozta Bazsa György, az MSZP városi frakcióvezetője.


Az MSZP városi frakciója szerint jól szervezett turisztikai háttérrel, valamint a teherszállítás növelésével a befektetők számára megtérülne az üzemeltetés, és a város érdekeit is ez szolgálná leginkább. A Fidesz városi frakciója úgy gondolja: az elsődleges kérdés az, hogy referenciákkal és garanciákkal bíró szakmai befektetőt találjon Debrecen. Papp László frakcióvezető véleménye szerint az csupán másodlagos kérdés és a befektetővel való tárgyalás része, hogy tulajdonjogot vagy üzemeltetési jogot adja át a város.

Egyetlen egy nagyon fontos szempont van. A szakmai befektetővel való együttműködésben legyen meg a garanciája annak, hogy ez a debreceni repülőtéren mind áruforgalom, mind személyi forgalom vonatkozásában megfelelő forgalmat generáljon, működő tőkét hozzon a városba, és ezáltal munkahelyeket teremtsen – jelentette ki Papp László, a Fidesz MPSZ városi frakcióvezetője.

Az önkormányzat eddig kanadai, olasz, német, kínai, valamint orosz cégekkel folytatott tárgyalásokat. A befektetőt előreláthatólag az év második felében választja ki a városi közgyűlés.


www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Mi lesz a repülőtérrel?

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz