Debrecen - Mikepérccsel alakíthatna kistérségi társulást Debrecen

Debrecen - Az Országgyűlés korábban úgy döntött, hogy Bocskaikert is csatlakozik az együttműködéshez.


Mivel a törvénytervezetet a köztársasági elnök visszautalta a Parlamentnek, most újratárgyalják a javaslatot. A módosított előterjesztéssel az MSZP és a Fidesz is egyetért.

Mindössze 10 kilométerre fekszik Debrecentől Mikepércs. A kis távolság miatt sokan járnak dolgozni vagy tanulni a megyeszékhelyre. A két település között hamarosan még szorosabb lehet a kapcsolat. Az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága ugyanis támogatta azt a javaslatot, hogy többcélú társulást alkosson Debrecen és Mikepércs. Ezzel a döntéssel Debrecen kistérségként több milliárd forintos pályázati forráshoz juthat.

Debrecen számára az a fontos, hogy meg tudjunk végre alakulni kistérségként, mert mi vagyunk az egyetlen települése az országnak, a fővároson kívül, ami nem tud kistérségi munkában részt venni, ezért egy csomó pályázati lehetőségtől elesünk. Szerintünk ez szándékos diszkrimináció volt a kormány részéről, ennek többször hangot is adtunk a Parlamentben. Ha ezt most fel tudjuk oldani, az nagyon-nagyon jó lesz – nyilatkozta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

Korábban az Országgyűlés szocialista többsége úgy döntött, hogy szándéka ellenére Bocskaikert is csatlakozik a kistérséghez. Sólyom László köztársasági elnök azonban a társulásról szóló határozatot nem írta alá, hanem visszaküldte a Parlamentnek újratárgyalásra. A módosító indítványban így már csak Debrecen és Mikepércs szerepel. Bár a szocialisták korábban ragaszkodtak elképzeléseikhez, most úgy tűnik, az új javaslatot is elfogadhatónak tartják.

A szocialista és fideszes képviselők tegnap egyhangúlag fogadták el, hogy Bocskaikert ne csatlakozzon a debreceni kistérséghez. Ezzel a Hajdú-Bihar megyei képviselők egyetértenek, és támogatni fogják a parlamenti szavazásnál is – ígéri Oláh Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője.

A módosító indítványt szerdán az önkormányzati és területfejlesztési mellett a Parlament alkotmányügyi bizottsága is elfogadta. Az országgyűlés hétfőn tart végszavazást a Debreceni kistárság ügyében.

Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Mikepérccsel alakíthatna kistérségi társulást Debrecen

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu