Debrecen - Módosít az ünnep

Debrecen - A Virágkarnevál miatt valamennyi tömegközlekedési eszköz menetrendje, vagy útvonala módosul. Az ünnepnapon csak az ügyeletes patikában lehet beszerezni a szükséges gyógyszereket.


Az üzletek közül pedig csak néhány tart nyitva augusztus 20-án.

A villamosok a hétvégén még menetrendszerűen közlekednek, de a karneváli menet ideje alatt nem járnak majd. 20-án délután egyáltalán nem állnak meg a villamosok a Kossuth téren, este 7-től 11 óráig pedig csak a Honvéd utca és az egyetem között szállítanak utasokat. Az autóbuszok is a megszokott menetrend szerint közlekednek hétvégén Debrecenben. Augusztus 20-án azonban két időpontban is módosul a legtöbb járat útvonala.

A menet útvonalán és az azt keresztező utakon reggel 7 órától szünetel a buszforgalom, illetve módosított útvonalon közlekednek a buszok – mondta el Balogh Gyula, a Hajdú Volán Zrt. forgalmi és marketing igazgatója.


Az esti módosítás azonban már csak 14 járatot érint. A változások részletes listáját a társaság honlapján tette közzé, de érdeklődni lehet telefonon, az 521-866-os számon is. A 3E jelzésű troli 20-án egyáltalán nem indít a DKV, a 2-es és a 3-as pedig csak a menet elhaladtáig nem jár. Augusztus 18-a és 20-a között a gyógyszereket a Bethlen utcai, a Déri téri, valamint a Máltai patikában lehet beszerezni, éjszakánként pedig a klinika területén lévő Libra patika tart fenn ügyletedet.

Augusztus 20-án az I. számú belgyógyászati klinika oldalszárnyában található rendelőben látják el a felnőtt orvosi ügyletet, a kisebbeknek pedig a gyermekklinikán nyújtanak orvosi segítséget. A fogorvosi ügyeletet azonban minden debreceni a Szent Anna utcán veheti igénybe a karnevál napján.

20-án valamennyi szuper és hipermarket zárva lesz, csak néhány kisebb üzlet tart nyitva az ünnepnapon. A hétfőre esedékes hulladékelszállítást az AKSD már szombaton elvégzi.


Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Módosít az ünnep

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu