Debrecen - Öngondoskodás kell
Debrecen - Egy ország akkor lehet erős, ha polgárai képesek önmagukról gondoskodni. A kormánynak az a célja, hogy csökkentse az állami újraelosztás mértékét – mondta ma Debrecenben Bajnai Gordon.
A területfejlesztési és önkormányzati miniszter a Közgazdász Vándorgyűlés mai ülésnapján tartott beszédet.
A most folyó kormányzati reform alapelveit magyarázta el a Közgazdász Vándorgyűlésen Bajnai Gordon. A önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint nemcsak az államnak, hanem a polgároknak is változni kell. A politikus szerint sokáig nem tartható, hogy sokan a központi költségvetéstől várják gondjaik megoldását.
Magyarországnak arra lenne szüksége, hogy fogja föl, hogy egy állam, egy ország akkor lehet erős, ha a polgárai képesek saját magukról gondoskodni, és nem mindent az államtól várnak, mert az az állam, amely nagyon sokat oszt el újra, hosszú távon gyenge lesz – hangoztatta Bajnai Gordon területfejlesztési és önkormányzati miniszter.
Míg Bajnai Gordon a társadalmi változásokról, Draskovics Tibor, az államreformmal megbízott tárca nélküli miniszter a közigazgatás átalakításáról tartott előadást. A politikus úgy látja: az államigazgatásban még nem történt meg a rendszerváltás.
A szocializmusnak lényegében az összes negatívuma az államháztartásban a mai napig jelentős részben tovább él – mondta el Draskovics Tibor.
A miniszter szerint változtatni kell azon a közigazgatásban honos régi elven, hogy minél több forrás felett rendelkeznek, annál erősebb az érdekérvényesítő képességük. A politikus úgy látja, hogy egy-egy államigazgatási terület sikerességét az eredményességének kell adni. A vándorgyűlésen nemcsak a központi gazdálkodásról, hanem a vállalatok jövőjéről is szó esett. Miklóssy Ferenc, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az uniós források jelentős részét kellene a kis- és középvállalatok rendelkezésére bocsátani.
Itt mindenképpen fejlesztésekre lenne szükség, és ehhez források kellenek, ezért javasolja a kamara, hogy a mostaninál lényegesen több forrást kell adni, ez nem támogatás, hanem befektetés a jövő gazdásági növekedésébe – hangsúlyozta Miklóssy Ferenc, a HBM-i Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A vándorgyűlés szombaton folytatódik. Akkor a meghívottak a Magyar és a Román Nemzeti Bank elnökének, az Állami Számvevőszék elnökének és a pénzügyminiszternek az előadásait is meghallgathatják.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Öngondoskodás kell
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu