Debrecen - Sikeres a Hulladékudvar
Debrecen - Egy év alatt közel másfél ezer tonna szemetet gyűjtött össze az AKSD Kft. a Lakossági Hulladékudvarban. Legtöbben lomot és papírt szállítottak az István úti telephelyre.
A szolgáltatást mintegy kétezren vették igénybe tavaly június óta.
Az AKSD hulladékgyűjtő telephelyére szinte percenként érkeznek autók. Az ide érkezők számára nagy segítség a már egy éve üzemelő lakossági hulladékudvar. Iván Áron egyike annak a mintegy 2000 debreceninek, aki már többször igénybe vette a szolgáltatást. Most például a cseresznyefáját gallyazta le. Az ágakat a város területén csak illegálisan tudta volna lerakni.
Nagyon jónak tartom, a szelektív hulladékgyűjtőbe ezeket nem lehet betenni, akár elektromos, akár zöld hulladékot ilyen nagy tömegben – hallhattuk Iván Áront.
Az AKSD tavaly június 2-a óta gyűjti a veszélyes hulladékot, vagy azt, ami túlságosan nagy ahhoz, hogy az utcai szemétgyűjtőkbe lehessen tenni. Nagyobb mennyiségben papírhulladék, akkumulátor és elektronikai eszközök érkezik ide A legtöbben lomot hoznak.
Az eltelt egy év alatt megközelítőleg mintegy 1350 tonnányi hulladék került beszállításra ide, az István út 136. szám alá. A hulladékoknak a boncolásakor el lehet mondani, hogy legmagasabb értéket mennyiségben a lom típusú hulladék képviseli – tudtuk meg Jurácsik Zoltántól, az AKSD Kft. szolgáltatási igazgatójától.
Az AKSD és a város számára is a legnagyobb problémát az illegális hulladéklerakók jelentik Ez emészti fel a legtöbb pénzt a város tisztán tartásában. Pedig a gumit is vagy a fém hulladékokat a lakossági udvarban ingyen átveszi az AKSD.
A város területén jelentős számban fordulnak elő az illegális hulladéklerakók. Ezeket a város önkormányzata folyamatosan szünteti meg. Több mint 30 millió forintot költöttünk ezeknek a hulladéklerakó helyeknek a felszámolására – tájékoztatott Gábor Zsombor városüzemeltetési osztályvezető.
A 30 millió forintos ráfordítással sikerült 20 %-kal csökkenteni az illegális hulladéklerakók számát Debrecenben. A város abban bízik, hogy ez hamarosan még kevesebb lehet, hiszen a Lakossági Hulladékudvar egyre népszerűbb a debreceniek körében. Ezért azt tervezik, hogy a város más pontján is épül majd hasonló tároló.
www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Sikeres a Hulladékudvar
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz