Debrecen sport - Újabb ifjú tehetség a Lokiban
Debrecen sport - Újabb utánpótlás válogatott játékost igazolt a Loki. A 21 éves Szakály Pétert az egyik legtehetségesebb magyar futballistának tartják. Nem csoda, hogy a Kaposvár baloldali középpályásáért sorban álltak a „kérők”.
A DVSC-TEVA új átigazolási stratégiája, hogy az utánpótlás válogatottban kiszemelt fiatal labdarúgókat gyűjti egybe, akikkel a jövő csapatát építheti fel. Így került nemrég Fodor Marcell személyében a Diósgyőr balhátvédje a csapathoz, így van ígéret arra, hogy nyáron – Éger László távozásáért cserében – Paksról Csehi Tamás és Hefler Tibor közül az egyik utánpótlás válogatott labdarúgó a Loki játékosa lesz. Nagy reményeket fűznek a 18 éves brazil támadó, Galvao leigazolásához, miként tavaly Faggyas és Verpecz személyében két másik tehetség érkezett Diósgyőrből. De korábban Takács és főleg Demjén leigazolása is beillik ebbe a sorba.
Szakály Péter a Kaposvár 21 éves saját nevelésű játékosa a héten írt alá a Lokihoz. Hogy nem akárkiről van szó, azt az is jelzi, hogy több sportportál is foglalkozott az üggyel, sőt meg is vádolták az ifjú játékost azzal, hogy hazudott, mert újságírói kérdésre korábban nem árulta el, hogy Debrecenbe készül. Megérthető persze, hogy Kaposváron sem fogadták kitörő lelkesedéssel játékosuk távozását. Szakályt számos klub akarta volna leigazolni, például az MTK-nak is nemet mondott. Egyelőre július 1-ejéről van szó, de a debreceniek szándéka, hogy Szakály már kaposvári szerződése lejárta előtt, tehát még a télen költözzön Debrecenbe.
Forrás: www.beol.hu
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!:
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu