Debrecen - Sportcsarnokból hajléktalantanya

Debrecen - Hajléktalanok tanyájává vált a Honvéd utcai birkózócsarnok. A bűzre, a szemétre és az éjszakai lármázásra panaszkodnak a környéken lakók.






Az épületet tavaly nyáron értékesítette a megyei önkormányzat. Azóta azonban semmi sem történt.


Graffitik borítják be a szebb időket is megélt Honvéd utcai birkózócsarnokot. A komplexum 5 éve üres, azóta siralmas állapotba került az épület. A környéken élők a bűzre, a szemétre és a lármára panaszkodnak. A csarnokba ugyanis hajléktalanok költöztek be.

Szemétdomb, ürülékdomb, most hogy bontják itt a Füredi sarkon lévő épületet, még a korábban ott élő hajléktalanok is ide jöttek. Árulnám a lakást, ide jönnek az érdeklődők, és meglátják a környéket, és nem jönnek többet, eladhatatlan még nyomott áron is – hallhattuk Albert Attilát.

Ágyakat és más bútorokat hoztak a csarnokba a hajléktalanok. A Napszemlének nyilatkozó ott lakó azt mondta: korábban rendben tartottak itt mindent, de nemrég többen beköltöztek az épületbe.

Majdnem egy éve itt vagyok, eddig semmi probléma nem volt, de mióta ezek idejöttek, a nejemre fogják rá, hogy ordít, kiabál – panaszolta Erdei László.


A csarnok évekkel ezelőtt az állam tulajdonában volt. 2005-ben a megyei önkormányzat ingyen megkapta az épületet azzal, hogy felújítja és sportcélra hasznosítja. A rekonstrukcióból semmi nem lett, egy jogszabály változás után a korábbi, szocialista vezetésű megyei önkormányzat úgy döntött: eladja az ingatlant. Több sikertelen pályázat után végül 2006 augusztusában talált gazdára az ingatlan 120 millió forintért. A Napszemle a cégbíróságon érdeklődött a vásárló után. Egy debreceni címet kaptunk.

A vevő az R-Parti Kft. egy Szabadság telepi címre van bejelentve, szerettük volna megkérdezni a cég ügyvezető igazgatóját a Honvéd utcai csarnokkal kapcsolatos terveiről, de nem találtunk otthon senkit.

Telefonon sem tudtuk elérni a cégvezetőt, mert a tudakozó szerint oda az R-Parti Kft. nincs bejelentve, csak egy titkos telefonszámú magánszemély. Így a tavalyi adás-vétel után csaknem egy évvel még mindig nem tudni, mi lesz a Honvéd utcai birkózócsarnok sorsa; lebontják vagy marad az enyészeté.

www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Sportcsarnokból hajléktalantanya

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz