Debrecen sporttörténete látható kiállításon

Debrecen másfél évszázados sporttörténetét bemutató fotókiállítás nyílt meg a Fórum Debrecen bevásárlóközpontban.

Barcsa Lajos alpolgármester a megnyitón a tárlat identitáserősítő szerepét emelte ki. A város sportéletének fontos állomásait bemutató kiállítást megtekintők nem csak a sportolókra, hanem Debrecenre is büszkék lehetnek - mondta. Süvöltős Mihály, az 1975-ben bajnokságot nyert Debreceni Dózsa férfi kézilabdacsapatának kapitánya hangsúlyozta: a fotók hűen tükrözik, hogy mennyi lemondás, küzdelem, munka és áldozat van egy-egy siker mögött. Felidézte, 1973-ban már körvonalazódott, hogy egy jó csapat alakulhat Debrecenben, majd miután 1974-ben a Debreceni Dózsához igazolt a világklasszis Varga István, mindenki úgy gondolta, hogy komoly eredményeket érhetnek el. Csubák Zoltán újságíró, a vándorkiállítás ötletgazdája elmondta, a tárlat célja a sporthagyományok megőrzése, a régi sportsikerek megismertetése a fiatalokkal.
 
sporttorteneti-kiallitas
 
"Az 1867-ben alakult Debreceni Torna Egyletre, vagy a város első profi futballcsapatára, az 1926-ban alapított Bocskai FC-re már csak a 80-90 évesek emlékeznek" - fogalmazott. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy a fiatalabb korosztályok is tudjanak például arról, hogy a Bocskai FC az 1934-es labdarúgó-világbajnokságon öt játékost adott a magyar válogatott keretébe. A zömében a város XX. századi sportéletét bemutató kiállításon több mint 300 fotót láthatnak az érdeklődők. A tárlat felidézi a többi között a DVSC női kézilabdacsapatának, illetve a DVSC labdarúgóinak hazai és nemzetközi sikereit. A látogatók korabeli fényképeken ismerhetik meg az egyetemi sportklubokat, a DASE-t és a DEAC-ot, és betekintést kapnak a tekézők, a vízilabdázók, a kosárlabdázók, a jégkorongozók, a röplabdázók életébe is. 
 
MTI/T.D.
Fotó: Molnár Péter