Debrecen - Szabadcsapatok és hisztériakeltés
Debrecen - "A Klubrádió és az ellene tüntetők egyaránt a szélsőséget képviselik" – nyilatkozta Kósa Lajos polgármester azt követően, hogy debreceni tüntetők egy csoportja megzavarta a debreceni belvárosban élő adást szervező rádió műsorát. A rendőrség, a szocialisták és a polgármester is közleményben reagált.
Tény, hogy a 16 órakor kezdődő műsor első óráját követően, amikor a debreceni polgármester és az MSZP helyi frakcióvezetője távozott, egy 20-30 fős csoport zászlókkal felszerelve hangos bekiabálásokkal: "Hazaárulók" „Igaz médiát!” zavarta meg a Belga Söröző teraszán a Bolgár György által vezetett élő adást. (Bolgárt egyébként kiegyensúlyozottság és tárgyilagosság hiánya miatt az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága korábban már nem egyszer marasztalta el.)
A debreceni rendőrkapitányság közleménye szerint a demonstrálók engedélyt kértek akciójukhoz, amit meg is kaptak. A szervező nem kérte a rendőrségtől a térítés ellenében történő rendezvénybiztosítást. A debreceni rendőrkapitányság vezetője a főtér biztonsága érdekében a helyszínre és környékére felügyeleti szolgálatot vezényelt. A közlemény szerint arra a területre, ahol a rádió élő adása volt, a tüntetők nem mentek be, az azt övező tujasor mögött demonstráltak. A demonstráció során rendőri intézkedésre okot adó jogsértést nem észleltünk, ezért a rendőröknek nem kellett közbeavatkozniuk, a tüntetést feloszlatniuk.
Mint a Népszabadság írja: „Este fél nyolc körül inzultálták az Echo Tv operatőrét, akinek Kácsor Zsolt sietett a segítségére, az újságírót az egyik tüntető zászlórúddal fejbe vágta. Az ütés nem okozott sérülést.”
Ennek kapcsán kezdődött a nyilatkozatháború, és a Szocialista Párt debreceni elnökének közleményében három óra hosszat tartó ostromállapotról ír, a jobboldali radikális szabadcsapatok demokráciájának nevezi a Belga Söröző utcai teraszán történteket, s hiányolja azt, hogy a polgármester nem határolódott el az „erőszaktól és a törvénysértésektől”. Ami pedig a rendőröket illeti, sérelmezik, mert nem akadályozták meg azt, hogy a demonstráció mások bántalmazásához és az újságíróknak az étterembe való beszorításához vezessen. Ezért a szocialisták szerint a "hasonló mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében mindenféleképpen indokolt, hogy a hivatalos eljárást ebben a vonatkozásában is megindítsuk."
Kósa Lajos is közleményt adott ki a Klubrádió első debreceni bejelentkezése alkalmával történtekről. Mint hangsúlyozta: nem a tények tudatos eltorzítására, a hisztériakeltő politikai megnyilvánulásokra kíván reagálni.
"A politikai véleménynyilvánítás szabadságát az egyik legfontosabb alkotmányos alapjognak tekintem – tartalmazza a közlemény –. A politikai vélemények nyilvános és – természetesen a törvényes keretek között – esetenként mégoly meghökkentő kinyilvánítása, az egymással szembenálló vélemények kölcsönös tiszteletben tartása magától értetődő társadalmi elvárás. Bár jómagam nem értek egyet a Klubrádió szerkesztési elveivel és ars poeticájával, a fentiek szellemében fogadtam el meghívásukat.
A Bazsa György és jómagam távozása után történtekkel kapcsolatosan – amint ezt hasonló helyzetben már korábban is megtettem – a következőket szeretném leszögezni: elfogadhatatlannak tartom azt a magatartást, mely a politikai véleménynyilvánítás szabadságának fedezéke mögé bújva bárkit munkája végzésében, saját véleményének kinyilvánításában a törvények által megengedett kereteken túl fenyegetéssel, vagy erőszakos eszközökkel próbál megakadályozni.
Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmüket arra a romboló hatásra, mely az eseménnyel kapcsolatos tények tudatos eltorzításából, az összeesküvés-elméletek gyártásából és a politikai hisztériakeltésből fakad. A Szocialista Párt debreceni szervezetének mai sajtóközleményére éppen ezért nem kívánok reagálni: annak stílusa és az abban foglaltak sajnos egyértelműen minősítik magát a közlemény kiadóját."
Forrás: www.deol.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Szabadcsapatok és hisztériakeltés
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz