Debrecen - Szeptember 3-án néhány napra bezár az Aquaticum

Debrecen - A mediterrán élményfürdőben karbantartási munkákat végeznek. Tisztítják, fertőtlenítik a medencéket, lecserélik a vizet és ellenőrzik a csúszdákat. A munkálatokat várhatóan szeptember 7-én péntek délre befejezik. Ekkor nyit újra a mediterrán élményfürdő.


Néha nyel egy kis vizet, de láthatóan élvezi a fürdőzést a 2 és fél éves kisfiú. Zsolti szüleivel Gödöllőről érkezett Debrecenbe. A magyar vendégek mellett egyre több a külföldi. Elsősorban ukrán, német és francia turisták keresik fel a mediterrán élményfürdőt. A látogatók száma júliusban és már augusztusban is meghaladta a 21 ezret.

A tavalyival körülbelül megegyezik, egy 5%-kal több vendég volt, bár ez a nagyon meleg nyár a zárt fürdőknek annyira nem kedvez. Ez inkább a nyíltvízi strandoknak jó - mondta el Holléry Tibor, a Debrecen Gyógyfürdő Kft. szolgáltatási és értékesítési igazgatója.


Hogy biztonságos legyen a fürdőzés, minden évben kétszer nagyobb karbantartást végeznek. Kitisztítják, fertőtlenítik a medencét, lecserélik a vizet. A munkálatok szeptember 3-án, hétfőn kezdődnek. A karbantartás keretében a csúszdákat is ellenőrzik. Elsősorban azt figyelik, hogy az elemek jól illeszkednek-e egymáshoz. Nem balesetveszélyes-e a csúszda.

Egy pici kiálló rész is sérülést okozhat. Ezeket fogják, ha kell, kijavítani, leellenőrizni, illetve a csúszda tartószerkezetének ellenőrzését kell végrehajtani – tájékoztatott Kicsiny György fürdőszolgálati vezető.

A karbantartás ideje alatt, szeptember 3-tól zárva lesz az élményfürdő. A munkát várhatóan néhány nap alatt befejezik. A fürdőzők szeptember 7-én pénteken déltől újra használhatják a medencéket és a csúszdákat.


Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Szeptember 3-án néhány napra bezár az Aquaticum

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu