Debrecen - Sztrájkoltak a tanárok

Debrecen - Nemcsak az utakon tiltakoztak, Debrecen több mint 30 debreceni oktatási intézményben is sztrájkoltak a pedagógusok.

Volt olyan iskola, ahol csak az első két órát nem tartották meg, de akadt olyan óvoda, ahol egész nap nem fogadták a gyerekeket.


Ábrók Zsoltné kislányát vitte ma reggel iskolába. Csak a kapura ragasztott papírról tudta meg, hogy nem lesz tanítás az epreskerti intézményben.

Nem tudtuk, mert hiányoztunk. Kötőhártya gyulladása volt múlt héten a lányomnak, emiatt nem tudtunk a sztrájkról – mesélte Ábrók Zsoltné.

Az iskolában az első két órában csak ügyeletet tartottak. 12 gyerekre felügyelt egy pedagógus. Ők rajzfilmet néztek. A többi terem üresen maradt. Az Epreskerti Általános Iskolában minden pedagógus csatlakozott a sztrájkhoz. Elsősorban az oktatáspolitika ellen tiltakoztak.

Nem értünk egyet a kormány oktatáspolitikájával, elsősorban a tanulmányi időkeret szűkítésével, az óraszámok csökkentésével, a 13. havi illetményünk nem kifizetésével – jelentette ki Tóth Mihály, a sztrájkbizottság elnöke.


Ez már a Csokonai Gimnázium tanári szobája. Itt sem volt tanítás az első két órában. A pedagógusok fele sztrájkolt. Az oktatáspolitika, az egészségbiztosítás és a nyugdíjrendszer változtatása ellen tiltakoztak.

Aki jövőre megy nyugdíjba, sokkal rosszabbul jár, mint aki idén, az egészségbiztosítási reformmal kapcsolatban nem vagyunk róla meggyőződve, hogy az ellátás legalább ilyen marad, mint most – mondta el Fábiánné Kalotay Kinga.

A tanárokon kívül az óvodákban dolgozó pedagógusok is csatlakoztak a sztrájkhoz. Az Áchim András utcai Óvodában például csak 8 óra után fogadták a gyerekeket.

Előre értesítettük a szülőket, tudomásul vették. 6-tól 8 óráig tartott a sztrájk, minden rendben zajlott – tájékoztatott Deli Katalin, az Áchim András utcai Óvoda a sztrájkbizottságának elnöke.

Ma Debrecen 31 oktatási intézményében sztrájkoltak. A pedagógusok több, mint 60%-a szüntette be a munkát. A sztrájkot viszont szinte mindenki, a tanárok 90%-a támogatta.

Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!:

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu