Debrecen - Támogatják az eladást vagy a bérbe adást
Debrecen - Eladná vagy bérbe adná a Debreceni Repülőteret az önkormányzat. A pénzügyi bizottság ma véleményezte a pályázati kiírást tartalmazó előterjesztést, és egyhangúlag elfogadta azt.
A bizottság az önkormányzati lakások elidegenítéséről szóló rendelet módosítási javaslatát is támogatta.
Olyan előterjesztés fogok a debreceni önkormányzat elé terjeszteni szeptember 6-án, hogy az önkormányzat a repülőteret és a repülőteret üzemeltető céggel együtt értékesítse - augusztus 24-én jelentette be Kósa Lajos, hogy a város eladná a repülőteret. Az önkormányzat az elmúlt 13 évben 4 milliárd 733 millió forintot fordított a légikikötő fejlesztésére. A charterek száma ugyan jelentősen nőtt, de menetrendszerinti forgalom csak rövid ideig volt. A további hasznosítást így szakmai befektetőre bízná a város. A pénzügyi bizottság ma véleményezte a reptér működtetéséről szóló pályázati javaslatot. A kiírás szerint vagy eladná, vagy bérbe adná a város a légikikötőt. A pályázat kétfordulós. Az önkormányzat arra számít, hogy az első körben kiderül, a repülőtér megvételére, illetve bérlésére van-e inkább érdeklődés.
Első körben történő pályázat elbírálása után egy bíráló bizottság fogja eldönteni, hogy a második körben való pályáztatásra kiket fognak meghívni – mondta el Madarasi István, a pénzügyi bizottság elnöke.
A pénzügyi bizottság ma véleményezte az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló rendelet módosító javaslatát is. Eszerint a jövőben már nem kellene minimum 5 éve bejelentett debreceni állandó lakcím ahhoz, hogy valaki önkormányzati lakást vegyen.
Nem kell öt évig egy helyben lakni, hanem ezt egyszerűen eltöröltük. Aki Debrecenbe költözik, és önkormányzati bérlakást kíván vásárolni, az megveheti – tájékoztatott Zemlényi Jusztina Katalin, a pénzügyi bizottság alelnöke.
A pénzügyi bizottság támogatta azt az előterjesztést, mely alapján a város 15 millió forintos önrésszel, 100 millió forint összértékben pályázna kerékpárút építésére a Füredi utca és a Csapó utca között. Az előterjesztésekről csütörtökön dönt a városi közgyűlés.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Támogatják az eladást vagy a bérbe adást
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu