Debrecen - Új óvoda épül

Debrecen - Óvodát épít az önkormányzat a Veres Péter utcán. A több mint 1000 négyzetméteres létesítményben 100 gyermek töltheti mindennapját jövő év februárjától.




Az épületbe a Sámsoni úti óvoda költözik át. A jelenlegi épület sem méretét, sem állagát tekintve nem megfelelő. Az önkormányzat ezért azt átadja a kivitelezőnek, aki bevásárlóközpontot épít a régi óvoda helyén. Így a 262 millió forintba kerülő új óvodáért a város nem pénzzel, hanem ingatlancserével fizet.


Ma is nehéz volt az ébredés a délutáni alvásból a Sámsoni úti óvodában. Pedig a kicsiket uzsonnával várták a nevelők. Keresni kellett a helyüket a gyerekeknek az étkezőben, hiszen 13 fővel többen vannak. A 70 férőhelyes intézményben jelenleg 83 óvodás tölti mindennapjait. Hamarosan azonban megszűnik a zsúfoltság, mert az óvoda új épületbe költözik. A leendő Veres Péter utcai intézményben akár 100-an is elférnek.

Most a jelenlegi három csoport helyett 4 csoportos óvoda lesz, és megszűnik a jelenlegi zsúfoltság, mert most is a beiratkozásnál körülbelül egy csoportra való gyermeket nem tudtunk felvenni, őket át kellett irányítani második óvodába – mondta el Sándor Józsefné, a Sámsoni-Jánosi úti Óvoda óvodavezetője.


Nemcsak a létszámgondok miatt, hanem a Sámsoni úti épület állaga miatt is indokolt a költözés. A házat az 1930 években építették, és utoljára komolyabb felújításon az 1970-es évek közepén esett át. 2008 februárjától azonban már új intézménybe járhatnak a gyerekek. Az épület látványterve is elkészült már. A több mint ezer négyzetméteres épületben tornaterem és fejlesztőszobák is várják a kicsiket. A Veres Péter utcán felépülő óvoda 262 millió forintba kerül. Az önkormányzat azonban nem pénzzel, hanem ingatlanok átadásával fizet a kivitelezőnek.

Az önkormányzat nem pénzzel, hanem csereingatlanokkal fog fizetni. 262 millió forint értékű ingatlanok cseréjével fogjuk biztosítani ennek az óvodának a felépítését – tájékoztatott Halász D. János alpolgármester.

Így a Sámsoni úti óvoda helyén bevásárlóközpont épül. A Veres Péter utcán, a most még nyárfákkal teli területen pedig két hét múlva kezdődhet meg az építkezés. A kivitelező 2008. január 31-ig vállalta az új óvoda átadását.

www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Új óvoda épül

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz