Debrecen - Új vezetője lesz október elsejétől a Déri Múzeumnak

Debrecen - A jelenlegi igazgató V. Szathmári Ibolya megbízatása szeptemberben lejár. Ezért még a múlt hónapban pályázatot írt ki a megyei önkormányzat az állás betöltésére. Három pályázó közül Lakner Lajos pályázatát ítélte legjobbnak a megyei közgyűlés.




A Déri Múzeum kiállító termeit a Múzeumok éjszakáján több ezren keresték fel. A régi japán művészet és a modern látásmód című időszaki kiállítás nagyon sok látogatót vonzott. A megyei intézmény életében azonban újabb jelentős esemény lesz szeptember végén. A jelenlegi múzeumvezető, V. Szathmári Ibolya megbízatása ugyanis ősszel lejár. A vezetői posztra pályázatot írt ki a megyei önkormányzat. A felhívásra 3-an jelentkeztek. Közöttük volt a jelenlegi igazgató is, aki a döntés napján, pénteken reggel visszavonta jelentkezését. Az üggyel kapcsolatban a Napszemle telefonon megkereste V. Szathmári Ibolyát, de eddigi munkájáról és a pályázat visszavonásáról a jelenlegi igazgató nem kívánt nyilatkozni. V. Szathmári Ibolya, a Déri Múzeum jelenlegi igazgatója a Napszemle kérdésére elmondta, hogy eddigi munkájával és a pályázattal kapcsolatban megbízatásának lejárta után, szeptemberben kíván csak nyilatkozni.

A pályázatokat bíráló szakmai bizottság a Debreceni Irodalmi Múzeum jelenlegi vezetőjét, Lakner Lajost találta legalkalmasabbnak az igazgatói poszt betöltésére. A bírálat alapján döntött a megyei közgyűlés is.

A szakmai bizottság, illve minden véleményező szervezet, amely jogosult arra, hogy véleményt formáljon a következő igazgató kiválasztásával kapcsolatban, mind egybehangzóan Lakner Lajos pályázatát támogatják, illetve támogatták. S a megyei közgyűlés is a döntésével őt kívánja támogatni -mondta el Filep Miklós, a HBM-i Önkormányzat intézményfenntartói főosztályvezetője.


Az új vezető október elsejétől irányítja a Déri Múzeumban folyó munkát. Lakner Lajos szándéka az, hogy a jelenkori gyűjtések és a hagyományos tárlatok között egyensúlyt teremtsen.

Pályázatom a hagyománynak és az új elemeknek az összekapcsolódására épül. Tehát szükség van arra, hogy bizonyos dolgokat tovább vigyünk, de szükség van ara is, hogy egy kicsit nagyobb társadalmi beágyazottságot biztosítsunk a múzeumnak – hangoztatta Lakner Lajos, a Debreceni Irodalmi Múzeum múzeumvezetője.

A jelenkori tárgyak gyűjtése mellett a nyertes pályázat a látogatóbarát múzeum kialakítására helyezi a hangsúlyt, amely a korosztályoknak és a kulturális érdeklődésnek megfelelően tagolná a múzeum gyűjteményét. Lakner Lajos megbízatása 2012. szeptember 30-ig szól.

Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Új vezetője lesz október elsejétől a Déri Múzeumnak

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz