Debrecen - Újra Hajdúép
Debrecen - Ismét Hajdúép Debrecenben. Az idei kiállításon szinte mindent megtalálhatnak az építkezők.
Az épületgépészeti, lakberendezési és kertészeti standok mellett a hitellehetőségeket is megismerhetik az érdeklődők.
A sport és a kultúra helyett most az építkezőké a főszerep a Főnix Csarnokban. Itt kapott helyet a Hajdúép, Magyarország egyik legnagyobb vidéki építőipari vására. Idén 87 kiállító 1000 négyzetméteren mutatkozhat be.
Most már ott tartunk, hogy nem feltétlenül nekünk kell meggyőznünk a vásárlókat arról, hogy lakberendezőt foglalkoztassanak az építkezéseknél, hanem ők keresnek meg minket, egyre nagyobb igény van rá. Ez a vásár viszont lehetőséget adott arra, hogy bemutatkozzunk – mondta el Hagymásiné Varga Mária lakberendező.
A kiállítás a cégeknek és a vásárlóknak egyaránt hasznos. A három napos rendezvény alatt ugyanis egy helyen megismerhetik a lehetőségeiket. Emellett az is fontos, hogy az országos vásárokkal ellentétben itt sok helyi vállalkozás is bemutatkozik. Ezért sokan évről évre ellátogatnak a Hajdúépre.
Szinte minden évben meg szoktuk nézni, hogy mi az új trend, tájékozódunk. Meg érdekel bennünket a térburkolat, a belsők, az ajtók, ablakok – sorolta Pinczés Károlyné.
A szervezők szerint a vásár minden évben más. A gazdaság helyzetétől függ, hogy hány kiállító érkezik. Idén kevesebb a pénz, így nagyobb a verseny a vállalkozások között.
Amikor az építőipar, a lakossági vagy az ipari beruházások egy picit jobban mennek, akkor a kiállítás is nagyobb, hiszen a beszállító ipar jobban törekszik a vásárlók felé. Ha kevésbé megy a gazdaság, akkor viszont sokkal élesebb a harc – hangoztatta Vaszkó László, a V-trade Kiállítások Kft. ügyvezető igazgatója.
A 12. Hajdúép ma kezdődött és vasárnapig tart. Az idei év különlegessége, hogy szakmai konferencia is kíséri a kiállítást.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu

Debrecen Online témakörei: Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan |