Debrecen - Útfelújítás döccenőkkel
Debrecen - A munka dandárját végzik ezekben a hetekben a Bartók Béla és több környező utca felújításánál. Nem mindenki elégedett azonban maradéktalanul a korszerűsítéssel.
A Szotyori utcán újonnan kialakított autóbuszöböl miatt többen is panaszkodnak. Nem értik például, hogy miért éppen az ő házuk elé építik a megállót, és ha már ott alakítják ki, miért nem közölték ezt velük az önkormányzat illetékesei. A városházán azt mondták, ők megtették, amit a jogszabályok előírtak.
A feltúrt Bartók Béla utca látványa és az építkezés miatti közlekedési nehézségek ma már nem jelentenek újdonságot a környéken élők számára. Nem úgy a Bartókból nyíló Szotyori utca átépítése. A 88. szám alatt lakó Gondáék például délelőtt még azt sem tudták, miért kellett pont az ő házuk előtt annyira kiszélesíteni az úttestet, hogy a járda teljesen eltűnjön. Ahogy mondják, csak a munkásoktól értesültek arról, hogy buszmegálló épül a kertjük tövében, ahol egyébként már hetek óta nem lehet normálisan közlekedni a hatalmas gödrök miatt.
Mikor utána érdeklődtünk, azt a választ kaptuk, hogy 2002-ben ki volt függesztve ez a rendezési terv a Sas utcán, és ezzel a dolog el van intézve. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy az itt lakó néhány lakos kaphatna ennél legalább egy kicsivel bővebb tájékoztatást – mondta el Gonda Rudolf.
Az önkormányzatnál kiderült, hogy valóban buszmegálló épül a Szotyori utca 86-88. szám előtt. Amikor e hely mellett döntöttek a városházán, több szempontot figyelembe vettek. A régi, Bartók Béla utcai buszmegállót a forgalmi rend megváltozása miatt kellett felszámolni, a Szotyorin pedig a szabványt figyelembe véve csak ezen a részen van meg úgy a kellő távolság, hogy a buszmegálló ne lógjon be egy kapubejáróba sem. Kónya Tamásné városépítési osztályvezető szerint erről egyébként többször is tájékoztatták a környéken élőket.
Jogerős építési engedéllyel rendelkezünk erre a tervre vonatkozóan. Több esetben volt lakossági fórum, az engedélyezésben előírt kifüggesztések megtörténtek, tehát a lakosság értesülhetett arról, hogy milyen terv készül – nyilatkozta Kónya Tamásné városépítési osztályvezető.
A Bartók Béla út rekonstrukciója szerint augusztus végére fejeződik be. Addigra valószínűleg minden lakó számára világossá válik, hogyan is alakul át a környék és hol lesznek a buszmegállók.
www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Útfelújítás döccenőkkel
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz