Debrecen - Útkorszerűsítés
Debrecen - Csak nagy körültekintéssel lehetett közlekedni a kátyúk miatt eddig a Hadházi út egyes szakaszain. A nagy forgalmú utat több ütemben korszerűsíti a város.
Most a Zákány és a Vas Gereben utca közötti szakaszt újítják fel. A rekonstrukció 50 millió forintba kerül.
Akár rutinpályának is beillene most a Hadházi utca. A felújítás miatt az autósok csak nagy figyelemmel tudják kikerülni az úthibát jelző táblákat. A rekonstrukció harmadik szakaszában a Zákány és a Vas Gereben utca között kapott új aszfaltot a Hadházi utca. A több tíz milliós beruházás során most a csatornaszemeket emelik fel a szabványos szintre.
A beruházás ezen szakasza 50 millió forintba kerül, ebből 38 millió forint az útépítésnek, a teljes felületű aszfalt elkészítésének a költsége, 12 millió pedig a csapadékvíz elvezető kiépítésének – mondta el Szoták Zoltán, a városüzemeltetési osztály közlekedési csoportvezetője.
A városnak nem kellett a rekonstrukció összes költségét kifizetni. Az önkormányzat 31 millió forintot különített el költségvetésében. A maradék 19 milliót pályázaton nyerte Debrecen.
A Hadházi utca felújítása most a Vas Gereben utca torkolatáig készül el, a város egyébként tervezi hogy folytatja a rekonstrukciót egészen a temetőig, viszont mivel a Vas Gereben utca torkolatától az út már közvetlenül a fák mellett halad, gondoskodni kell a csapadékvíz elvezetésről is. Ez különös gondosságot igényel majd. Az úttestről lefolyó víz az esetleges olajszennyeződés miatt veszélyes hulladéknak számít, ezért az erdő melletti részen egyáltalán nem csapódhat a sárlé a fák közé. Erre a munkára pénzhiány miatt idén már nem kerül sor. A felújított szakaszon várhatóan június első felében közlekedhetnek akadálymentesen az autósok.
www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Útkorszerűsítés
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz