Debrecen - Végső búcsú Szabó Magdától

Debrecen - Szombaton 11 órakor, református szertartás szerint helyezik örök nyugalomra Szabó Magdát a Debreceni Köztemetőben.


Az írónő urnakoporsóba helyezett hamvainak egy részét végakarata szerint édesanyja, Jablonczai Lenke és édesapja, Szabó Elek mellé temetik. A végakarat szerint a hamvak másik része Budapestre, férje mellé kerül.


Több százan tisztelegtek Szabó Magda ravatala előtt tegnap a Régi Városháza földszinti előcsarnokában. Reggel kilenc órától este hétig lehetett a koporsó elé járulni. Az írónő végakarata szerint zajlik szombaton a temetés is. Szabó Magdát református egyházi szertartás keretében búcsúztatják a Debreceni Köztemetőben.

Bölcskei Gusztáv püspök úr fogja az imát mondani. Búcsúzik tőle a református egyházkerület nevében Kocsis Elemér, a korábbi püspök. A város nevében természetesen Kósa Lajos polgármester fog búcsút mondani – tudtuk meg Szentei Tamás kulturális osztályvezetőtől.


Szabó Magda hamvait szombaton délelőtt a Debreceni Köztemető ravatalozója előtt urnakoporsóban helyezik el. A szertartások egy része is itt zajlik majd.

Az urnakoporsót a kollégáim kézben fogják kihozni a sírig, hiszen viszonylag kis távolságról van szó. Ugyancsak kézben visszük ki a sírhoz a család, az egyház, az önkormányzat és a Dóczy Gimnázium koszorúját. Ezeket a koszorúkat a Dóczy Gimnázium Bocskai ruhába öltözött diákjai fogják a sírhoz kivinni – mondta el Tronka István, az AKSD Kft. temetésszolgáltatási divízióvezetője.

A gyászolók a koszorús menetet követik a ravataltól a sírig. Szabó Magdát végakarata szerint hamvainak egy részét Budapesten férje mellett, más részét pedig szülei mellett helyezik végső nyugalomra.

A Debreceni Köztemetőben kerül sor Szabó Magda temetésére holnap, délelőtt fél 11-kor. A Kossuth-díjas írónő hamvait végakarata szerint édesanyja, Jablonczai Lenke és édesapja, Szabó Elek mellé temetik. A temetési szertartáson Bosák Nándor katolikus püspök mond imát, a sírnál lezajló egyházi liturgián pedig Zsoldos Tibor, a Dóczy Gedeon Református Gimnázium vallástanára mond beszédet. A behantolás ideje alatt pedig az írónő alma materének diákjai és a református egyház kántusa énekel.


Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!:

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu