Debrecenbe költözik a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar

A három évvel ezelőtt alapított Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Debrecenben folytatja munkáját és innen indul nemzetközi turnéjára. A Világzenekarnak a Debreceni Egyetem által megalapított Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája ad otthont. A zenekar karmestere és alapítója a világjáró zongoraművész, Debrecen díszpolgára és a Debreceni Egyetem díszdoktora Vásáry Tamás.

A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart Vásáry Tamás három évvel ezelőtt alapította Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában, s az ötletből világraszóló mozgalom lett. Több mint 30 nemzet muzsikusaiból állt össze a zenekar, amely a városon kívül Budapesten és külföldön is bemutatkozott. Miután Kecskeméten megszűnt a világzenekar támogatása, Debrecen városa és az egyetem fogadta be a kezdeményezést.

 

A Világzenekarnak 2009-től a Debreceni Egyetem által megalapított Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája ad otthont. A két program szoros összefonódását jelzi, hogy a jövőben évről-évre itt válogatják majd ki azt a közel nyolcvan főt, akiknek nívós játékát a világ több pontján is megismerheti a közönség.

 

Vásáry Tamás a zenekar és a közös munka jelentőségét abban látja, hogy maradandó szellemi értéket hoznak létre, amely boldogságforrást jelenthet a közönségnek és az alkotóknak egyaránt. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón a neves zongoraművész kiemelte: „Paradox módon, ami állandó, ami megfogható a számunkra, azok szellemi érték és nem az anyagi javak, nem az anyagi természetű dolgok. Aki felfedezi a zenét, az irodalmat, a költészetet, a képzőművészetet, az tudja, hogy lehet akármilyen szegény vagy gazdag, a művészetek boldogságforrást jelentenek a számára."

 

A Világzenekar szólampróbákkal és zenekari összpróbákkal színesített felkészülése 2009. július 17-én indul, első koncertjét pedig július 30-án adja Debrecenben a Kölcsey Központban. Ez a hangverseny az idén immár kilencedik alkalommal megrendezendő Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának záró koncertje is lesz egyben. Az előadást követően Debrecen város önkormányzata gondoskodik a turné további állomásainak megszervezéséről és a zenészek szállításáról.

 

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának rangos nyári akadémiáján a hagyományokhoz híven nemzetközileg elismert művésztanárok segítik az ifjú tehetségeket a zenei kibontakozásban: a hazai oktatókon kívül idén Skóciából, Japánból, Franciaországból, Horvátországból, Ausztriából és Németországból is érkeznek neves művésztanárok, akik napközben egyénileg foglalkoznak hallgatóikkal, esténként pedig koncertjeikkel színesítik a város kulturális életét.

 

[Forrás: debrecen.hu]

 

MCOnet - Debrecen Online

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum