Debrecenben is megünneplik a Magyar Kultúra Napját
Debrecenben a Magyar Kultúra Napjának rendezvényei 2010. január 22.-én lesznek. Koszorúzással kezdődnek, kiállításmegnyitóval kezdődik, majd díjátadó ünnepség utánszínházi előadással zárul az ünnepségsorozat. A részletes programot alább közöljük.
Kölcsey Ferenc szobor és dombormű megkoszorúzása
Időpont: 10 óra
Helyszín: Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola előtt és az épület első emeletén (Debrecen, Péterfia u. 1-7.)
„Keresztmetszet” című fotókiállítás megnyitója
Időpont: 16 óra
Köszöntőt mond Tréfás György Érdemes és Kiváló Művész, Debrecen Város Díszpolgára
Megnyitja Máthé András fotóművész, a kiállítás kurátora
Helyszín: Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériája (Debrecen, Kossuth u. 1.)
Több mint 20 éve láthatott a debreceni közönség a mostanihoz hasonló fotókiállítást. Azért „csak” hasonló, mert a korábbi kiállításokat a Debreceni Fotóklub tagjainak az alkotásaiból rendezték. Jelen válogatás Debrecen Város felkérésére jött létre. Meghatározóan két alkotókör: a Debreceni Fotóklub (vezetője: Máthé András) és a Debreceni Új Fotóműhely (vezetője: Seres Géza) szerepel itt. A kiállítási anyag kiegészül néhány a csoportokhoz nem tartozó fotós alkotásával.
Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjátadó ünnepsége
Időpont: 16.45 óra
Közreműködik a Debreceni Filharmonikus Zenekar
Helyszín: Debreceni Művelődési Központ Pódiumterme (Debrecen, Kossuth u. 1.)
Kulturális Osztálya és a Debreceni Művelődési Központ
Tamási Áron: Énekes madár - a Komáromi Jókai Színház előadása
Rendező: Vidnyánszki Attila
Időpont: 19 óra
Köszöntőt mond Halász János országgyűlési képviselő, alpolgármester
Helyszín: Csokonai Színház
-kt-

Szólj hozzá Debrecen fórumán