Debreceni cég lett az évtized munkahelye a Világgazdaság szerint

A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. lett az évtized vállalata. Az elismerést azért kapta a társaság, mert az elmúlt 10 évben kiemelkedően szerepelt a Legjobb munkahely felmérésekben. A díjat 2010. november 11-én, csütörtökön vette át Csonka Tibor vezérigazgató Budapesten.

A Debreceni Hőszolgáltató Zrt.


A budapesti Kongresszusi Központban rendezték a Világgazdaság és a Hewitt Legjobb munkahely díjátadóját. A napilap és az elemző cég minden évben végez felmérést.

Legjobb Munkahely

Azt vizsgálják, hogy az adott vállalatnál mennyire elkötelezettek a dolgozók és mennyire érzik magukénak a céget.

Az évtized legjobb munkahelye a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. lett. A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. rugalmas és feladatorientált munkahely. Sok minden úgy működik náluk, mint egy családban, viszont ez nem megy sem a munkafegyelem, sem a teljesítmény

A Debreceni Hőszolgáltató Zrt.

rovására. Nem üldözik a dolgozót, ha elintéz valamit munkaidőben, mert tudják, ha szükség van rá, akkor akár éjjel kettőig is képes dolgozni.

A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. 2004-ben és 2007-ben lett az év munkahelye. Idén ebben a kategóriában a harmadik helyen végzett. Az elmúlt tíz év versenyében pedig a legjobbnak járó elismerést kapta.

Forrás: debrecen.hu, www.dhrt.hu


-kt-

Debrecen Online - debon.hu