Debreceni Nagyerdei Stadion: kezdődik a kivitelezési tender előkészítése
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a debreceni stadionelőkészületeiről tartott tájékoztatót.

Kiderült, hogy lezárult a debreceni Nagyerdei Stadion előkészítési szakasza, tehát indulhat a megvalósítási fázis.A polgármester közlése szerint már a jövő héten elkezdődik a tervezés és a kivitelezési tender előkészítése.

Várhatóan 2012 tavaszán kiírhatják a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési pályázatot, az év második felében pedig már a munkagépeké lesz a terep a Nagyerdőben.
Maga a stadion egy multifunkciós aréna lesz, amelynek Debrecen igényeihez kell illeszkednie. A cél az, hogy "olyan kapacitást építsünk ki, amire valóban szükségünk van, nem túlzó, értelmesen ki tudjuk tölteni" - fogalmazott Kósa Lajos polgármester.
Vígh László kormánybiztos elmondta: a debreceni stadionprojekt végrehajtásának ütemtervét az ország teherbíró képességéhez igazítják, a költségekre mindig annyi pénz áll majd rendelkezésre, amennyi a soron következő munkálatokhoz szükséges.
MTI/MCOnet
-kt-
Debrecen Online - debon.hu