Debreceni Tavaszi Fesztivál
A március 15-én kezdődő és április 11-ig tartó Debreceni Tavaszi Fesztivál programjainak műfaji sokszínűségével minden korosztály számára újat, érdekeset, egyedül álló kínálatot nyújt. Az érdeklődők éppúgy látogathatnak komolyzenei, jazz vagy könnyűzenei hangversenyt, mint képzőművészeti kiállítást, filmet, színházi előadást és táncbemutatót.
A kulturális tevékenységrendszerben mára világossá vált, hogy a fesztiválok, mint szervezeti formák megkerülhetetlenek. Olyan eréllyel bírnak, amely nagyon fontos a kultúra közvetítésben és egy adott település életében. Debrecenben több fesztiválunk, fesztivál jellegű programunk is van, és ezen fesztiválok közül a legtöbb művészi értékkel rendelkező összművészeti programsorozat a Tavaszi Fesztivál, melyet a város ebben az évben 18 millió forinttal támogat, ami a rendezvénysorozat összköltségvetésének majdnem a fele. - mondta Halász János alpolgármester a programsorozat pénteki sajtótájékoztatóján.
A Fesztivál nyitóeseménye a XVIII. Debreceni Tavaszi Tárlat megnyitása. A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs-kiállítóterme ezúttal is otthonul szolgál, ahol Debrecen és Hajdú-Bihar megye hivatásos képzőművészei látják vendégül a kortárs képzőművészet, s a helyi értékek iránt érdeklődőket. Az évenkénti bemutatkozási alkalom lehetőséget teremt fiatal tehetségek felfedezésére éppúgy, mint az alkotók pályájának követésére. A hagyományoknak megfelelően a Tárlat egy hónapon át (március 15.-április 15.) várja a művészetkedvelő közönséget.
Rohmann Imre zongoraművész, elbűvölő zongorajátékával kápráztatja el a közönséget, illetve vezényli a közreműködő Weiner- Szász Kamaraszimfonikusokat március 15-én a Kölcsey Központ nagytermében.
Március 16-án szintén egy kiváló zongoraművész, Havasi Balázs és barátai mutatkoznak be a debreceni közönségnek. A fiatal művész minden szempontból szakított a konvenciókkal. Tornacipőben jár, pop lemezeket jelentett meg és koncertjein elbűvöli a közönséget. Az est közreműködői a The Unbending Tree trió, Kasza Tibor, Bocskor Bíborka és Lina Chilra portugál énekesnő.
A nagysikerű Bizet opera átdolgozása után, újabb óriási sikerre számító produkcióval áll színpadra, Horgas Eszter és Al Di Meola. Az Ő és Carmen című előadás tele van tűzzel, temperamentummal. A darabot átszövi Astor Piazzola argentín zeneszerző és kiváló harmonikás zenei szelleme is. Március 17-én fellépnek a világhírű ütős, Gumbi Ortiz és a gitáros Peo Alfonsi is.
Egész estést kikapcsolódást ígér a már-már örökzöldnek mondható darab, T.S.Eliot-A.L. Webber: Macskák. A Madách Színház társulata 1983-ban vitte színre a darabot, ezalatt az idő alatt csaknem 1300 alkalommal mutatták be, mindig óriási sikerrel. Ezúttal a debreceni közönség is részese lehet az élménynek. Március 24-én a Főnix Csarnok színpadán kelnek életre a négylábúak, fergeteges szereposztásban.
B. Müller Magda képei mellett nem lehet elmenni. A magyar standfotó nagy művésze maga helyett beszélteti szereplőit. Egyedülálló szeme van a humor, a távlatok és az emberi esendőség ábrázolására. Negyvenéves pályafutása alatt közel hatvan filmben dolgozott. A forgatások élményei, feszült pillanatai, emberi viszonyok tükröződnek a képein. A Kölcsey Központ kiállítótermében március 25.-április 25. között láthatók az a kiállítás, amely a művésznő fantasztikus képeiből válogat.
Igor Mojszejev nevét a róla elnevezett stílus tette ismertté. A mostani előadást a mester fiatalkori éveiben tett utazási ihlették. A Népek táncai című előadás az orosz néptánc mellett bemutatja a különböző nemzetek hagyományait, testi kifejezésrendszerét. A Mojszejev Táncegyüttes március 24-én a Főnix Csarnokban lép fel.
Az Amadinda Ütőegyüttes idén ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját. Különös hangsúlyt fektetnek a zenei ismeretterjesztésre, ezért fiatalok számára rendezett koncertsorozatok keretében vállalkoznak a XX. századi zene széles körű megismertetésére. Utak és gyökerek-80 perc alatt a Föld körül című műsoruk is fantasztikus élményt ígér, március 31-én.
Április 3-án a Főnix Csarnokban régi kedves ismerőst köszönthet a közönség. Ugyan már elmúlt 30 éves, de játékosságából, különös bájából mit sem veszített. Csukás-Bergendy: Süsü, a sárkány című zenés mesejátéka új köntösben, modern hangzásvilágban és új jelenetekkel gazdagodva kerül színre. A József Attila Színház társulata megható kedvességgel, humorral, ötletességgel, gyönyörű jelmezekben mutatja be a kis egyfejű kalandos történeteit.
Kuba zenében és táncban. Április 5-én a Pasión de Buena Vista társulata Debrecenbe varázsolja a kubaiak irigylésre méltó jó kedvét, a tánccal kapcsolatos már-már misztikus csodáját. Egy képzeletbeli utazás részese lehet mindenki, aki megnézi a társulat produkcióját, ahol a zene, a tánc és Kuba játssza a főszerepet.
Április 8-án Rob Becker: Caveman című darabját láthatja a fesztivál közönsége. Az ősember átütő Broadway-komédia, egy valósághű sztori mindennapjainkból. A férfiak önmagukkal vívott harcai, az örök nőhöz, Évához fűződő igen-nem ellentmondásaik elevenednek meg a színpadon, Kálloy Molnár Péter kiváló játékában.
(Forrás: debrecen.hu)

Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!