Egészségturisztikai vásár a Kölcseyben - Debrecen

Debrecen - Szeptember 27-én volt a turizmus világnapja. Ennek másnapján, ma kezdődött a Termál és Welness 2007 Debrecen Egészségturisztikai Vásár és Konferencia.

A Kölcsey Központban megrendezett kiállítástól a szakemberek az Észak-alföldi Régió további fejlődését várják. A vásár első napján a gyógyturizmusra és az egészséges életmód népszerűsítésére helyezték a hangsúlyt a szervezők.


Egy éve, 2006. szeptember 25-én nyitották meg az ország és a régió legkorszerűbb és egyik legnagyobb művészeti galériáját, a Modemet. A művészeti központ az eltelt egy évben 15 kiállítást rendezett. Ezekre több, mint százezer látogató váltott belépőjegyet. Debrecen az elmúlt 8 év során közel 25 milliárd forintos turizmussal kapcsolatos fejlesztést hajtott végre.

’98 óta egy maghatározott turizmusfejlesztés van. Ami érinti a rendezvény-, a sport- és a konferencia turizmust. Ennek megfelelően építettük ki azokat a szolgáltatásokat - közel 25 milliárd forint értékberuházások -, amelyek az idegenforgalommal kapcsolatosak voltak – nyilatkozta Pajna Zoltán alpolgármester.

Debrecenben nem csak a kulturális programokat látogatják. Az idegenforgalom és a hazai turizmus fejlődésének eredményeként 30 százalékkal emelkedett az itt eltöltött vendégéjszakák száma. Ez tovább növekedhet, hiszen október elsejétől aktív turizmushoz kapcsolódó fejlesztésekre, valamint látogatóközpontok támogatására 55 milliárd forintos európai uniós pályázati keret nyílik meg.

A nemzeti fejlesztési stratégia prioritásai között is elsősorban az egészségturizmus fejlesztésekre, fürdőfejlesztésekre, gyógyfürdő, élményfürdő fejlesztésekre is sor kerül. És november elején jelenik meg a következő pályázat, mintegy 26 milliárd forint nagyságrendben, amely szálláshely kapacitás fejlesztést célozza majd meg – tájékoztatott Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára.


A kiállítók a további fejlődés lehetőségét látják a most megrendezett turisztikai vásáron. Hajdúszoboszlón annak ellenére, hogy mint gyógyhely szerepel a kormány kiemelt fejlesztési programjában, a szállodák képviselői mégis a közvetlen bemutatkozásban látják a legnagyobb lehetőséget.

Turisztikáról beszélünk, a célközönség az az ember. És minél több emberrel ismertetjük meg a láncunkat, a szállodáinkat, annál szélesebb körben sikerül eladni – hallhattuk Őri Tibor értékesítési munkatársat.

A látogatók között akadt olyan is, aki az ország távolabbi területéről érkezett. A martfűi szakemberek a fürdőfejlesztések iránt érdeklődtek.

Igazából szakmai kapcsolatokat szeretnék tovább építeni, elmélyíteni. Illetve nekünk a gyógyfürdőnk az most épül, szerintem van itt egy-két ötlet, amit tudunk itt hasznosítani – mondta el Hidér Gabriella.

A következő hét évben közel 150 milliárd forint áll rendelkezésre turizmusfejlesztésre az Európai Unió pályázatain keresztül. A turisztikai vásár kiállítói az Észak-alföldi Régió további fejlődését várják ezektől lehetőségektől.


Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Egészségturisztikai vásár a Kölcseyben - Debrecen

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu