Egyetemi tájékoztató - Debrecen

"Debrecen - Jövőre újabb változások várhatók a felsőoktatási felvételi rendszerben.
A kormány csökkentette az államilag finanszírozott hallgatói létszámot is.

Emellett meghatározza az egyes karokra felvehető diákok létszámát. További változás, hogy azonos szakon azonos lesz a ponthatár függetlenül attól, hogy melyik egyetemről van szó. Így a diákok döntik el, hogy a sikeres felvételi után melyik intézményben tanulnak. Ezekről a változásokról is tájékoztatták az egyetemen azt a több száz diákot, akik részt vettek a Debreceni Egyetem nyílt napján.

A Debreceni Egyetem az egyik legnagyobb, vagy talán a legszélesebb képzési lehetőséget nyújtja… - ezekkel a szavakkal nyitotta meg Nagy János rektor a tájékoztató fórumot. A Debreceni Egyetem aulájában több száz középiskolás jelent meg, hogy tájékozódjon az intézményről és a jövő évben esedékes felvételi vizsgáról. A rektor elmondta, az egyetemen évről évre nő a hallgatók száma, és abban bízik, hogy az újonnan bevezetendő egységes pontrendszer sem változtat ezen. Jövőre ugyanis szakonként csak egy ponthatár lesz, vagyis azonos szakon azonos lesz a pont függetlenül az egyetemtől. A felvett diákok pedig maguk választanak intézményt."

(Forrás: www.dtv.hu)

Egyetemi tájékoztató - Szóljon hozzá!