Évforduló: 15 éve önálló Bocskaikert [Debrecen – Bocskaikert – Ünnepség]

[Debrecen - Bocskaikert - Ünnepség] - Bocskaikert 15 évvel ezelőtt vált külön Hajdúhadháztól. Az egykori kertségben azóta megindult a fejlődés. Aszfaltozott utakon közlekedhetnek a helyiek, és van már csatorna is.

Bocskai István, egykori erdélyi fejedelem, a névadó előtt tisztelegtek a bocskaikertiek. A háromezer fős település azért ünnepelt, mert ma 15 éve, hogy különvált Hajdúhadháztól. Az önállósodott településen azóta elkezdődött a közművesítés, óvoda és iskola épült.

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke a Németh László Általános Iskolában tartott ünnepségen úgy fogalmazott, a megye kisebb települései azért is fontosak a Hajdú-Biharban élők számára, mert vidéken minőségibb feltételek között nevelkedhetnek fel a gyerekek, mint a nagyvárosokban. Rácz Róbert elismerve az elmúlt 15 év erőfeszítéseit, megyezászlót adományozott Bocskaikertnek.

 

A bocskaikertiek osztják a közgyűlési elnök véleményét, szerintük is jobb kis településen élni. Ezt azzal magyarázzák, hogy erősebbek a közösségi kötődések.

A megye 82 településéről most fényképeket gyűjt a megyei önkormányzat, hogy a múlt se merüljön feledésbe. A közös megyekép felépítését a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ vállalta.

Az, hogy Bocskaikertnek nem csak múltja, hanem jövője is van, azt a ma szereplő iskolások és óvodások bizonyították. A legkisebbek ugyanis a hagyományokból táplálkozó néptánccal köszöntötték a jubiláló települést.

 

[Forrás: dtv.hu]

 

MCOnet - Debrecen Online

 

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen Online - Hajdú-Bihar megye hírportálja "Helyi hírek helyieknek"

Debrecen Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu