Gem: új munkahelyek
A belfasti székhelyű Gem Ltd a jövőben mintegy 100 új munkahelyet létesít a cívisvárosban. Az ír vállalat Debrecenben ügyfélszolgálati tevékenységet folytat a világ egyik vezető online zene és film kereskedelmi cégének.
Debrecen gazdasági fejlődésének egyik alapvető kritériuma, hogy erősítsék a magas hozzáadott értékű beruházások letelepedését a cívisvárosban és környékén. A Gem megjelenése mindenképpen fellendülést hozhat, ugyanis jelentős munkaerő növekedést idézhet elő a jövőben.
A Gem a régión belül több országban is tájékozódott a befektetési lehetőségekről, így feltérképezték Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát és más kelet-európai országokat is.
A választásuk végül Magyarországra, azon belül is Debrecenre esett.
A cég jelenleg húsz embert alkalmaz ügyfélszolgálati tevékenységek ellátására, de számukat a közeljövőben száz főre bővítenék, a későbbi létszám azonban ezt is meghaladhatja majd. A Gem elsősorban olyan munkaerőt keres, ami az angol mellett egy másik európai nyelvet is beszéli.
A Gemet 2000-ben alapították Észak-Írországban, központja Belfastban van. Elsődleges profilja a technikai jellegű ügyfélszolgálat és a telemarketinges ügyfélgondozás, valamint a háttérirodai folyamatok szolgáltatása. Olyan jelentős cégekkel állnak kapcsolatban mint például a Cisco, az Electronic Arts, a Time-Life vagy a Play.com.
[Forrás: debrecen.hu]