Három magyar arany a Bocskain!
A két debreceni, Kalucza Norbert és Bernát István mellett a kecskeméti Szellő Imre is nyerni tudott az 53. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny döntőjében.
Három magyar arany! Erre talán még a legoptimistábbak sem számítottak, hiszen egyöntetű vélemény szerint a viadal történetében most jött össze a legerősebb mezőny. De menjünk sorjában!
Szépen megteltek az Oláh Gábor utcai sportcsarnok lelátói. Kalucza Norbert (DVSC, 51 kg) parázs csatát vívott francia riválisával. Mindkét fiúnak járt a keze, mint a cséphadaró. Az első menet után döntetlen volt az állás, a másodiknak végére viszont hárompontos előnyt szerzett a hazai legény. A záró felvonásban azonban nehéz perceket élt át. Oubaali még jobban felpörgette a ritmust, és bizony rá is kellett számolni Kaluczára. Az utolsó percre viszont összeszedte magát, és a bírók őt látták jobbnak.
Még szorosabb volt a kecskeméti Szellő Imre ütközete. A 81 kilós magyar fiú az orosz Betyerbijev ellen döntetlenre végzett, és a segédpontok döntöttek a javára.
Aki azt hitte, hogy ez volt a csúcs, tévedett. A szupernehézsúlyú Bernát István (DTE) és Samil Gadzijev párharcát követően a segédpontok is megegyeztek, ezért a pontozóbírók egy-egy gombnyomással döntöttek: a debreceni bokszoló keze emelkedhetett a magasba!
A három magyar elsőség mellett a kubaiak és az oroszok egyaránt négy-négy aranyat nyertek.
53. Bocskai István-emlékverseny, a döntők eredménye és a harmadikok
48 kg: Daniel Matellon (kubai) - Belik Galanov (orosz) 10:8; 3. Kanalas Róbert (Pécs) és Jeremy Beccu (francia)
51 kg: Kalucza Norbert (Debreceni VSC) - Nordine Oubaali (francia) 17:14; 3. Berna Dávid (KSI) és Rafael Kaczor (lengyel)
54 kg: Eduard Abzsalimov (orosz) - Martin Parlagi (szlovák) 6:4; 3. Oltványi Dávid (Szeged) és Luke Campbell (angol)
57 kg: Szergej Vodopjanov (orosz) - Hicham Ziouti (francia) 9:2; 3. Mihály János (Kiskunfélegyháza) és Michal Chudecki (lengyel)
60 kg: Albert Szelimov (orosz) - Zorigtbaatar Enkhzorig (mongol) 14-6; 3. Varga Miklós (Hajdúsámson) és Idel Torrente (kubai)
64 kg: Rosniel Iglesias (kubai) - Alexis Vastine (francia) 12:7; 3. Görbics Gábor (Szeged) és Human Karami (iráni)
69 kg: Carlos Banteur (kubai) - David Arusztamjan (orosz) 9:6; 3. Morteza Sepahvandi (iráni) és Bacskai Balázs (Vasas)
75 kg: Artyem Csebotarjev (orosz) - Vitalij Bondarenko (fehérorosz) 9:4; 3. Harcsa Norbert (Szombathely) és Maciej Adamiac (lengyel)
81 kg: Szellő Imre (Kecskemét) - Artur Betyerbijev (orosz) 12:12 (segédpontokkal: 28:24); 3. Ramazan Magamedov (fehérorosz) és Oliver Obradovic (osztrák)
91 kg: Osmay Acosta (kubai) - Jevgenyij Romanov (orosz) 7:2; 3. Darmos József (Vasas) és John M'Bumba (francia)
+91 kg: Bernáth István (Debreceni TE) - Samil Gadzijev (orosz) 5:5 (pontozóbírói döntéssel: 4:1); 3. Jaroslav Jaksto (litván) és Jasom Delavari (iráni)
[Forrás: debrecen.hu]