Ismét a pulykáké lesz a főszerep Debrecen főterén

Debrecen belvárosában elsőként 2003-ban rendezték meg a Debreceni Pulykanapokat. Idén a 9. Debreceni Pulykanapokat 2011. június 11-12.között rendezik meg.

9. Debreceni Pulykanapok


A Kossuth téren és a belvárosi sétálóutcákban évről-évre tízezrek vesznek részt a két nap színes programjain. A kulináris élvezetek mellett könnyű- és komolyzenei koncertek, cigányzene, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, kirakodó vásár, népművészeti és kézműves vásár is várja a látogatókat.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Debrecen és Környéke Regionális Szervezete, a Hajdúsági Gasztronómiai Klub, a Debreceni

9. Debreceni Pulykanapok

Pulykanapok rendezvény szervezői 2011-ben is, immár 9. alkalommal rendezik meg a Gál Sándor Gasztronómiai Emlékversenyt, így emlékezve egy kiváló kollégára, chefre, mesterszakácsra és tanítómesterre, Gál Sándorra, aki sok fiatalt nevelt a szakmának.

A szervezők szándéka nem csak a méltó megemlékezés, hanem az is, hogy az elmúlt évekhez hasonló módon színvonalas szakmai versenyt rendezzünk, melyből valamennyien tanulni tudunk.

2011. június 11-én, a 9. Debreceni Pulykanapok keretén belül ismét megrendezik a közönség és a szakma nagy kedvencét: a Pincér futóversenyt. A versenyen indulhatnak a szakmában dolgozó és szakmai képesítéssel rendelkező felnőtt női és férfi, valamint tanuló női és férfi, VIP eladó és felszolgáló kollégák.


Forrás: www.pulykanapok.hu



-kt-

Debrecen Online - debon.hu