Jutalmazták a teljesítményt
A debreceni önkormányzat ezúttal is elismerte azoknak a fiatal tehetségeknek a munkáját, teljesítményét, akik az elmúlt évben kiemelkedő tanulmányi, vagy sport eredményeket értek el, illetve mindkét területen kimagaslóan szerepeltek.
Minden évben díjazzák a tehetséges fiatalok munkáját, így ezáltal ők is érezhetik nem csupán a sikerért, hanem az elismertségért is érdemes keményen dolgozni. Március 17-én a Belvárosi Közösségi Házban adták át a díjakat a jól tanuló és sportoló fiataloknak, akiket Pajna Zoltán méltatott köszöntőjében.
Az ünnepi ceremónián Pajna Zoltán mellett részt vett még Asbóth Endre, a debreceni önkormányzat sportbizottságának elnöke, valamint Virágh Attila a bizottság tagja is.
A díjakat hat korosztályban adták át többek között tánc, küzdősportok és labdajátékok kategóriájában.
(Forrás: debrecen.hu)

Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!