Kinyitott a debreceni nagyerdei strand, fejlesztések várhatók

Ugyan rengeteg fejlesztést hajtottak végre idáig a debreceni nagyerdei Aquaticum strandon, továbbiakat terveznek a közeljövőben - ezt Kósa Lajos vetítette előre a strand ünnepélyes megnyitóján. A több kényelmi funkcióval ellátott létesítmény május 15-től várja a fürdőzni vágyókat.  

A strandszezont megnyitó sajtóbejáráson a térség országgyűlési képviselője mellett a polgármester, Papp László és Fazekas Lajos, az Aquaticum Debrecen Kft. ügyvezető igazgatója is részt vett. A polgármester elmondása szerint az eddigi fejlesztéseket látogatói visszajelzések alapján valósították meg. A tavaly átadott nagyerdei Aquaticum strand ugyan 2020-ban csak részlegesen üzemelt, mégis 160 ezer látogató volt a területen. Idén természetesen még nagyobb rekordot döntenének meg.  


A hatályos szabályok értelmében fürdőbe egyelőre csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek mehetnek. 18 év alatt nem kötelező az igazolvány, de az okmánnyal rendelkező felnőtt kíséret igen. Különlegesség, hogy az eddigiekhez hasonlóan idén a most érettségiző diákoknak “ajándékba” átadták a területet egy nap erejéig, ahogy Papp László Facebook bejegyzése alapján ez minden éven szokás.  

 

A strand

A strand


Mint Papp a sajtótájékoztatón kitért rá, a látogatók visszajelzései alapján kiszélesítették a sétányokat, baba-mama szobát alakítottak ki, növelték az étteremsor külső fogyasztóterét, új felszíni öltözőket telepítettek a strand különböző pontjain, napvitorlákkal fedték le a gyermekjátszóteret és a kondipályát. 


Kósa Lajos szerint a világ egyik legizgalmasabb strandja a debreceni, áprilisban pedig a világ legjobban fenntartható alkotásai közé sorolták. További bővítéseket terveznek a létesítményben, hogy az még inkább megfeleljen a látogatók igényeinek.

 
Fazekas Lajos, az Aquaticum Debrecen Kft. ügyvezető elmondta, felkészültek a járványügyi előírások betartására mind a beléptetésnél, mind a stand egész területén. A személyzet maszkot visel, kézfertőtlenítő pontok várják a strandolókat, valamint sűrűn fertőtlenítik és takarítják a forgalmasabb helyeket.  

 


M.A. 
Forrás: mti 
Fotó: Papp László/ Facebook