Kósa Lajos is jó ötletnek tartja a Tankcsapdás Szilvesztert

Debrecen hagyományos, évzáró főtéri buliján ezúttal nem kisebb név lesz a főzenekar, mint a város büszkesége, a háromtagú Tankcsapda.

Kósa Lajos


Az ötlet, hogy az esztendő utolsó napján a Kossuth téren lépjen fel a trió, már tavaly felmerült a tagokban. A Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-vel és a város önkormányzatával közösen aztán úgy határoztak, hogy 2010-ben a Nagytemplom előtt zárják az évet.

Kósa Lajos polgármester a koncerttel kapcsolatos sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a város maximálisan támogatta a zenekar ötletét. "Azt nem lehet tudni, hányan jönnek el, de mintegy 40-50 ezer ember fér el kényelmesen a téren."

Az már biztos, hogy mind technikailag, mind pedig műsor tekintetében rendhagyó koncert lesz! Külön érdekesség, hogy a Tankcsapda eddigi pályafutása során csak egyszer koncertezett december 31-én, még 2003-ban.”- mondta Lukács Laci, a Tankcsapda frontembere.

Tankcsapda

Szilveszterezz a Tankcsapdával Debrecen főterén!

A műsor december 31-én 20.30 órakor kezdődik: ekkor Hangtapasz együttes tüzeli fel a közönséget. Majd 22.20 órakor lépnek színpadra a Tankok. A tervek szerint pontosan éjfélre ér véget a show, így a jelenlévők közösen énekelhetik el a Himnuszt, s búcsúztathatják el az óévet.

Forrás: debrecen.hu, fonixinfo.hu


-kt-

Debrecen Online - debon.hu