Közvetlen Balatonnak örülhet Debrecen!

Nagy bejelentéssel szolgált a MÁV: a vasúttársaság közölte, hogy még a nyári szezon kezdete előtt egy hónappal sűrűbben indít vonatokat a Balatonhoz, Debrecenből is lesz közvetlen járat.

Örömteli bejelentést tett a MÁV: május 13-tól már gyakrabban indítanak vonatokat a Balatonhoz, mellyel szeretnék elősegíteni a tó térségének turisztikai hozzáférését és fejlődését – írta az MTI.
 
A több vonat mellett nagyobb kerékpár-szállítási kapacitást biztosítanak, többletszolgáltatást nyújtanak és emelt színvonalat.
 
Június 22-től indul a főszezon, ekkortól a keleti országrészt is összekötik közvetlen járatokkal a Balatonnal – így Debrecent, Miskolcot, Békéscsaba, Szeged és Szolnok térségét – tudatta az MTI.
 
Közvetlen Balatonnak örülhet Debrecen!
Közvetlen Balatonnak örülhet Debrecen
 
A MÁV közleményében az alábbiak olvashatók a vonatokra vonatkozóan:
 
a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között az előszezonban már elindulnak a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégiók.
 
Budapest és Keszthely között az egész évben kétóránként közlekedő Balaton InterCitykben 1. osztályú kocsi, továbbá az előszezon egy részében, május 25-től étkezőkocsik is szolgálják az utasok kényelmét.
 
A főváros és Nagykanizsa közötti Tópart InterCityket is igénybe lehet venni.
 
Hétvégi és ünnepnapokon az előszezonban is közlekedik Szob és Fonyód között a népszerű Jégmadár expresszvonat.
 
Péntek és szombat éjszaka a Bagolyvonatokkal a déli parton Keszthely és a Déli pályaudvar között biztosítják az utazást.
 
Az északi part és a főváros között visszatérnek hétfőtől a Kék Hullám expresszek, a Vízipók sebesvonatok és a hétvégi Katica InterRégiók.
 
Emellett az előszezontól kezdve nem csupán a Helikon InterRégiókkal, hanem a Tanúhegy expresszvonatokkal is el lehet jutni Győrből Keszthelyre.
 
Ugyanide Szombathelyről a Lesence expresszvonattal lehet átszállás nélkül utazni. Szombathely és az északi part (Badacsony, Balatonfüred) között napi egy Kék Hullám expresszvonat biztosít közvetlen kapcsolatot.
 
Pécs városát a nyugati parttal és Siófokkal a Fenyves expresszvonat köti össze, amely már május elsejétől közlekedik naponta egészen az utószezon végéig, majd pedig november 3-ig hétvégenként és ünnepnapokon is.
 
B.A.