Leégett az üzem - Debrecen
Debrecen - Szinte porig égett Sámsoni úti műanyag-feldolgozó az éjjel. A lángokkal Debrecen, Hajdúnánás és Berettyóújfalu tűzoltói egyaránt küzdöttek.
Személyi sérülés nem történt, a kár a több tízmillió forintot is eléri.
Ezek a lángok a Sámsoni úti műanyag-feldolgozó üzemben csaptak fel szombat éjszaka. Éjfél előtt nem sokkal riasztották a tűzoltókat, akik kevesebb, mint 10 perc alatt kiértek a helyszínre. Egy 70 méterszer 20 méteres acél és panel szerkezetű csarnok égett. Amelyben műanyag granulátum és PET-palackok gyulladtak meg.
A rendkívül nagy hőfejlődés miatt a csarnok igen hamar beomlott. Ez nehezítette az oltást. Mert izzó, parázsló részek még maradtak a beomlott csarnokszerkezet alatt. A tüzet 2 óra 5 percre sikerült lefeketíteni – mondta el Kovács Ferenc városi tűzoltóparancsnok.
Hajnalban még egy órára szükség volt ahhoz, hogy az újragyulladást is megakadályozzák. Így a tűzoltók három óra után fejezték be az oltást. A gyors munkának köszönhetően jelentős mennyiségű káros anyag nem került a levegőbe. A tűz okait még most vizsgálják.
Az előzetes vizsgálatok szerint elképzelhető, hogy elektromos hiba okozta a tüzet. Jelenleg a tanúkat hallgatják meg. A szakértők ez alapján a jövő héten kezdenek hozzá az eset rekonstruálásához. A tanuk meghallgatásán kívül a tűzvizsgálók a helyszínről is adatokat gyűjtenek. Ezek összevetése után tudják csak meghatározni a tűz terjedésének szakaszait.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Leégett az üzem - Debrecen
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu