Májusra készül el a Sensirion gyára Debrecenben

Sensirion első, Svájcon kívüli országban létrehozott gyára épül Debrecenben, január 19-én pedig az építkezés során elérték a csarnok legmagasabb pontját. Az épületet májusban szeretnék átadni.  

Az ötezer négyzetméteres csarnokkal rendelkező gyártóüzemet 3, 5 milliárd forintból építik, a tervek szerint már csak négy hónapig, májusi átadásra készül a kivitelező. Ötven főt foglalkoztat majd a Sensirion Hungari Kft., a Sensirion leányvállalata az épületben.

 

Az épület

Az épület 

 

Mivel az gyár legmagasabb pontját is megépítették kedden, bokrétaavató ünnepséget tartottak a helyszínen, melyen részt vett Szűcs Gyula, a Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bugár Csaba, a MFB Invest Zrt. vezérigazgatója, Herdon István, a Xanga Ventures Zrt. vezérigazgatója, Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezetője, Barcsa Lajos alpolgármester és Patrick Good, a Sensirion Holding AG igazgatója is.

A Sensirion egy svájci cég, amely szenzorok, érzékelőrendszerek gyártásával foglalkozik. Első ízben építkeznek Svájcon kívül. A gyár a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban kapott helyet. 

 


 
M. A.  
Forrás és fotó: MTI/Czeglédi Zsolt