Márciusi közgyűlés
Debrecen városának közgyűlése 2009. március 19-i ülésén többek között döntött a Debreceni Repülőtér üzemi területének bérbe vételétől és a környező fejlesztési terület megvásárlásáról szóló szerződés felbontásáról.
Téma volt a tanácskozáson az Euro-Régió Ház Kht.-vel kapcsolatos előterjesztés is. A társaságnak az önkormányzat, a Debreceni Egyetem, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Cívis Ház Zrt. a tulajdonosa. A közgyűlés úgy határozott, hogy a kht. területfejlesztési, pályázat- és projektmenedzsment-kapacitásának fokozottabb kiaknázása végett közvetlenül többségi befolyást szerez benne (minimum 50 százalék+1 szavazattal). Debrecen összesen 1,9 millió forintnyi üzletrészt vásárol az egyetemtől és a Cívis Ház Zrt.-től, s ezáltal a tulajdoni hányada 51 százalékra nőhet.
A közgyűlésen döntöttek a Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium magasabb vezetője közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéses megszüntetéséről is, valamint, hogy pályázatot írjanak ki a tisztségre. Terítékre került az ülésen az Áchim utcai óvoda vezetőjének utódlása is, mivel az intézményvezető azt kérte, hogy május elsején nyugdíjba vonulhasson.
Vissza kellett térnie a grémiumnak az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. ügyére is. A debreceni és a hajdú-bihari önkormányzatok által alapított társaság alaptőkéjét év elején emelték meg úgy, hogy a város a VESZ Vagyonkezelő Kft. és a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. üzletrészeit apportálta. A cégbíróság azonban a holdingot hiánypótlásra szólította fel, s ennek határideje március 23-án jár le. A döntésnek megfelelő tartalommal elkészített apportlista egyebek mellett tartalmazza a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyát, értékét, az ezért adandó részvények számát, névértékét és a könyvvizsgáló adatait is.
Sürgősségi indítványként zárt ülésen tárgyalta a közgyűlés a DMJV Idősek Háza magasabb vezetője ellen indított fegyelmi eljárás vizsgálati időtartamának meghosszabbításáról. Debrecen város közgyűlése 2009. február 26-i ülésén indított fegyelmi eljárást Kiss Virág, a DMJV Idősek Háza magasabb vezetője ellen. Ekkor jelölte ki vizsgálóbiztosként Szabó Gyula önkormányzati képviselőt a fegyelmi vizsgálat lefolytatására. A törvény szerint a vizsgálatra 15 nap áll rendelkezésre, amely egyszer újabb 15 nappal meghosszabbítható. A vizsgálat keretében a vizsgálóbiztosnak kötelessége az eljárás alá vont személyt meghallgatni. Erre Szabó Gyula többször szabály szerinti értesítéssel kísérletet tett, de az intézményvezető táppénzes állományára hivatkozva a meghallgatásokon nem tudott megjelenni. Az eredetileg kitűzött 15 napos határidő március 16-án lejárt, így Kiss Virág meghallgatására csak a vizsgálat időtartamának meghosszabbításával van lehetőség, ezért döntött a közgyűlés annak újabb 15 nappal történő meghosszabbításáról. Amennyiben a közalkalmazott szóbeli meghallgatására tartós akadályoztatása miatt ez idő alatt nem kerülhet sor, a kötelezettségszegés elkövetésével kapcsolatos megállapításokat és azok bizonyítékait vele írásban közölni kell, és 8 napos határidő kitűzésével fel kell szólítani, hogy védekezését terjessze elő.
A képviselő testületnek a debreceni Repülőtérrel kapcsolatos döntéséről Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnok közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot:
„Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése mai - 2009. március 19-i - ülésén döntött a Debreceni Repülőtér hasznosítására a Xanga Holding Kft.-vel kötött szerződésről. A közgyűlés döntésével tudomásul vette és elfogadta a Xanga Holding Kft. üzletrész adásvételi szerződésre vonatkozó elállási nyilatkozatát. Ezzel egyidejűleg határozott arról, hogy „A repülőtér hasznosítására vagy elidegenítésére kiírt pályázat értékelése" tárgyú, 285/2008. (XI.6.) számú önkormányzati határozattal elfogadott, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Xanga Holding Kft. között 2008. december 1-jén létrejött üzletrész adásvételi szerződést, valamint a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Airport Debrecen Kft. között 2008. december 4-én létrejött ingatlan adásvételi szerződést nem módosítja.
A közgyűlés egyúttal kinyilvánította azon szándékát, hogy a Debreceni Repülőtér jövőbeni üzemeltetése és fejlesztése, továbbá befektetők bevonása érdekében együtt kíván működni a Xanga Holding Kft-vel. Egyúttal felhatalmazta a polgármestert, hogy ebben az ügyben folytasson tárgyalásokat a kft-vel, valamint felkéri a polgármesteri hivatal vagyonkezelési osztályának vezetőjét, hogy a tárgyalások eredményeképpen kialakult együttműködési megállapodás tervezetét terjessze a város közgyűlése elé.
Az elállás tudomásul vételét követően - a szerződésnek megfelelően - az eredeti állapot visszaállítása mellett megtörténik az elszámolás Debrecen városa és Xanga Holding Kft. között, melynek folyamatában a város természetesen nem kíván lemondani semmilyen, a szerződés alapján őt megillető jogáról. A közgyűlési döntést követően a város megteszi a szükséges lépéseket a szerződés azon részeinek nyilvánosságra hozataláról, melyre a törvény kötelezi, illetve egyúttal felkéri a Xanga Holding Kft-t is, hogy hasonló módon járjon el.
Amint arról korábban már tájékoztattuk a sajtó képviselőit, a város további lépéseket tesz a repülőtér, illetve a repülőtér környéki területek hasznosítására. A Xanga Holding Kft. elállása, illetve a közgyűlés mai döntése - az ezzel kapcsolatos sajtóinformációkkal ellentétben - nem veszélyezteti a város költségvetését, az abban tervezett tartalékok biztosítják zavartalan működését."
(Forrás: debrecen.hu)

Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!