Megújul a helyi MSZP - Debrecen

"Debrecen - A hónap végére teljesen megújul az MSZP debreceni szervezete.
Ezt jelentette be Juhászné Lévai Katalin szocialista országgyűlési képviselő, a szociáldemokrata platform debreceni vezetője.

A párt január 19-én tisztújító ülést tart, ahol új debreceni elnököt választanak. A Napszemle információi szerint Kurucsó Péter helyére 3 politikus pályázik.

Az önkormányzati választásokat megelőzően még optimistán tervezgettek a debreceni szocialisták. Augusztus elején még mind a 29 választókörzetben a győzelmet tűzték ki célul, összességében pedig a város irányításának átvételére készültek. A helyhatósági választások után kiderült: egyéni körzetből senki nem jutott be, a 12 szocialista képviselő listáról került be a közgyűlésbe. Így az MSZP-sek helyi szinten továbbra is ellenzékben politizálnak. Juhászné Lévai Katalin korábbi közgyűlési elnök és az általa képviselt szociáldemokrata platform szerint ahhoz, hogy ez a helyzet a későbbiekben megváltozhasson, a párt helyi szervezetének teljes megújulásra van szüksége. A január 19-i városi tisztújító ülésükön a jelöltek által felvázolt programok alapján választanak új helyi elnököt."

(Forrás: www.dtv.hu)

Megújul a helyi MSZP - Szóljon hozzá!