Mese a repülő emberről

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Vitruius férfi, egy repülő ember és egy ló.
Leonardo kiemelkedő művei voltak a főszereplői a gyerekek által megformált és kalandba bocsátott mesében november 17-én délelőtt.

György Gabriella, múzeumpedagógus által tartott foglalkozáson a repülő embert „elrepítették” Meseországba, ahonnan ki kellett szabadítani a boszorkány fogságában lévő Vitruius-t és a lovat. A résztvevő gyerekek nagy buzgósággal rajzolták meg a szereplőket, közben pedig szőtték a mese szálait. Miután elkészítették a történet résztvevőit egy rögtönzött „bábszínház” keretében el is játszották a történetet.

Az irányított mese célja az, hogy a gyerekek játék közben szerezzenek ismeretet Leonardo kiemelkedő műveiről, és tudatosítsák azt. A résztvevő csemetéknek élményekben gazdag délelőttje volt, hiszen most ők voltak a meseírók és a hősök is.

Somogyi Panni, aki 8 éves, már kétszer is látta Az igazi da Vinci című kiállítást és múzeumpedagógiai foglalkozáson részt vett már korábban. „Nagyon jó volt, jól éreztem magam. Da Vinci nagyon okos ember volt, ő tervezte a nagy lovat és tudott visszafelé írni is.”

Molnár Edina

Forrás: Észak-Alföld Online