Mindenki karácsonyfája- Debrecen
Debrecen - Felállították a Mindenki karácsonyfáját a Kossuth téren. A debreceniek és a városba érkezők már tizedik alkalommal gyönyörködhetnek ünnepi hangulatot idéző fenyőfában.
Az örökzöld ez alkalommal Józsáról érkezett.
Ezzel a kamionnal szállították ma délelőtt a Mindenki karácsonyfáját a Kossuth térre. A 16 méter magas fát más szállítóeszköz nem bírta volna el. A 32 éves fenyőt egy józsai lakos ajánlotta fel a városnak.
Pár évvel ezelőtt vásároltuk a telket, már ott állt a fa, úgyhogy én talán köszönetet mondanék azoknak, akik elültették annak idején a fát, s így nekem most lehetőségem volt felajánlani a városnak. Szeretném, hogy nagyon sokan csodálják, mi is gyönyörködtünk benne évekig – hallhattuk Harmatiné Veres Margarétát.
A fát, akárcsak az otthonit, felállítás előtt belefaragták a tartóba. Igaz, itt a faragáshoz láncfűrészt használtak. Sokan már ekkor körülállták, hogy megcsodálják. A sétálók véleménye szerint már most is szép a fa, de akkor lesz igazán látványos, ha feldíszítik.
Én nagyon örülök, csodálatos minden évben, nagyon szép, ha feldíszítve lesz, akkor lesz gyönyörű – mondta Oláh Józsefné.
A város már tizedik éve állít karácsonyfát a főtéren. Feldíszítéséről vállalkozók gondoskodnak.
Tíz éve állították először a fát fel, és a díszkivilágítást is azóta folyamatosan a város szervezi. Vállalkozók által ez a díszkivilágítás minden évben megvalósul – tájékoztatott Omaisz István, a városmarketing csoport protokoll- és rendezvényszervezője.
Az ünnepélyes gyertyagyújtás jövő hét szombaton délután öt órakor lesz. A Mindenki karácsonyfája Vízkeresztig, január hatodikáig áll a főtéren.
Forrás: wwww.dtv.hu
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város Debrecen online Debrecen polgármester Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye Debrecen városi hírek Debrecen kultúra Debrecen sport Debrecen kék hírek Debrecen idegenforgalom Debrecen turizmus Debrecen hotel Debrecen wellness Debrecen étterem – gasztronómia Debrecen vállalat – cég Debrecen KKV Debrecen Kis- és középvállalkozás Debrecen szórakozás Debrecen film – dvd Debrecen képeslap Debrecen ételrendelés Debrecen oktatás Debrecen pályázat Debrecen mobiltelefon Debrecen új autó Debrecen használtautó Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!:
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu