Mintegy 400 millióból újultak meg az egyetemi könyvtár terei

A Debreceni Egyetem könyvtárának terei mintegy 400 millió forintos beruházással újult meg.

Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár az átadó ünnepségen kiemelték: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert 300 millió forintot az egyetem 100 millió forint saját forrással egészítette ki, amelyből az Egyetem téri campuson lévő két legnagyobb könyvtáruk közösségi és olvasótereit újították meg. A beruházás eredményeként innovatív könyvtári tereket is kialakítottak, amely igazi műhelymunkát tesz lehetővé a hagyományos könyvtárhasználat mellett - jelezte a kancellár. Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár elmondta: a 6,5 millió dokumentummal, benne 3,5 millió könyvvel a debreceni az ország legnagyobb egyetemi és a második legnagyobb nemzeti könyvtári gyűjteménye. 
 
de-konyvtar
 
Karácsony Gyöngyi, a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgatója a részleteket ismertetve elmondta: az élettudományi könyvtár két szintjén hallgatói terek felújítására, bútorzatcserére és új funkciók kialakítására, a bölcsészettudományi és természettudományi könyvtárban két publikus szint teljes felújítására, bútorzatcserére, továbbá egy korábban raktárként funkcionáló terület megnyitásával közösségi tér és kreatív műhely kialakítására került sor. A megújult könyvtári terekben "inspiráló, izgalmas színvilágot és kényelmes személyes tereket" alakítottak ki. Emellett csoportos tanulásra, rekreációra és rendezvények lebonyolítására, valamint tréningekre és műhelymunkára alkalmas helyszínek állnak a hallgatók rendelkezésre. A könyvtárban hosszabb időt eltöltő hallgatók számára az otthonosság érzetét és a magasabb komfortfokozatot takarók, fülhallgatók, laptop-tartók, babzsákfotelek biztosítják - mondta a főigazgató.
 
MTI/T.D.