Nagy Sportágválasztó Debrecenben is!

2010. szeptember 3-4-én választás elé állítják a debreceni lakosságot. A tét nem kicsi: gyermekeink egészsége, sportos, tudatos életmódja.

Nagy Sportágválasztó Debrecenben is!

Nagy Sportágválasztó Debrecenben is!


A Debreceni Nagy Sportágválasztó a választáshoz kíván segítséget nyújtani szeptember első hétvégéjén, hiszen várhatóan több mint 40 sportágat lehet majd az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban díjmentesen, edzői felügyelet mellett kipróbálni. Pénteken elsősorban az előre bejelentkezett óvodás, iskolás csoportokat várják, szombaton pedig a családokat, nagyközönséget.

Nagy Sportágválasztó


A fővárosban létrejött Nagy Sportágválasztó rendezvény azért született, hogy kedvet csináljon a sporthoz, lehetőséget adjon a sportágak megismerésére, kipróbálására és a kiválasztásra.  A rendezvény egy abszolút civil, „alulról jövő”, non-profit kezdeményezésként indult útjára 2007 szeptemberében és fejlődéstörténetének sarkalatos pontjához ért idén, hiszen a nagy sikerrel működő, több mint 90 sportágat bemutató és alkalmanként több mint 15 000 embert megmozgató budapesti két (májusi és szeptemberi) eseményen túl, 2010-ben a Nagy Sportágválasztó 19 (!) vidéki városban is megjelent, illetve megjelenik.


-kt-

Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán