Négy utca kaphat új aszfaltszőnyeget [Debrecen]

[Debrecen] A hónap végén eldől, támogatja-e az állam a város útfelújítási terveit. Debrecenben 4 utca és környéke kaphat új aszfaltszőnyeget.

 


A beruházások akkor valósulhatnak meg, ha az önkormányzat megkapja az erre igényelt pályázati forrást, körülbelül 100 millió forintot. A beruházásokhoz ugyanennyivel kell a városnak is hozzáárulni. Kátyúzásra azonban még ennél is többet költ az önkormányzat.

 

Nem egyszerű a Galamb utcán közlekedni. Az aszfaltból ugyanis hatalmas darabok hiányoznak, amit vagy kikerülnek, az autósok, vagy óvatosan áthajtanak rajtuk. Az úton lévő kátyúkat légkalapáccsal szabályos alakzatra vágták, hogy a takarítás után bitumennel tömítsék be a úthibát. A város kátyúzásra szánt idei keretének már több mint fele elfogyott.

 

120 millió forint áll rendelkezésre kátyúzásra, ebből jelenleg 70 millió forintot használtunk fel. Ez 11 ezer négyzetméter javítást tett lehetővé - tájékoztatott Szoták Zoltán, a városüzemeltetési osztály közlekedési csoportvezetője.

 

Vannak azonban olyan utcák, ahol nem elég a kátyúzás. A számtalan úthiba miatt takarékosabb és ésszerűbb, ha az egész úttest aszfaltréteget kap. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács e hónap végén bírálja el azt a pályázatot, melyben a debreceni önkormányzat a Simonyi és a Péterfia utcák felújítására igényelt támogatást. Kedvező döntés esetén csaknem 20 ezer négyzetméteren kaphat új aszfaltburkolatot a két utca.

 

Az önkormányzat emellett még 3 városrészen tervez hasonló beruházást. A Dóczy, a Pósa és a Hétvezér utcák környékén szintén újraaszfaltoznák a tönkrement utakat. A Simonyi és a Péterfia utcával együtt a beruházások összértéke eléri a 200 millió forintot, melynek 50 százalékát - sikeres pályázat esetén - az állam, a másik felét pedig az önkormányzat finanszírozza. Amennyiben a város elnyeri a támogatást, már ősszel kezdődhet a munka az említett területeken.

Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan



Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu