Nem nő lakbér [Debrecen]
[Debrecen] Nem kell többet fizetni az önkormányzati lakások bérletéért. A kormányzat ugyan 10 %-os emelésre kötelezi a várost, de a Cívis Ház Zrt. kifizeti ezt a lakók helyett.
A pénzügyi bizottság ülésén nemcsak erről, hanem arról is szó esett, hogy 5 és fél kilométeren felújítanák az útburkolatot Debrecenben. Az aszfaltozásra pályázik a város.
A Péterfia utcán nem csak villamosok közlekednek. Naponta több ezer személygépkocsi is erre dübörög. Sokszor a legkisebb burkolati hiba is elég a döccenéshez. Ezt a részt akarja felújítani a város. A Péterfia utca mellett a Simonyi út, a Dóczi utca, a Martonfalvy és a Pósa utca újraaszfaltozását is tervezik. A költségek fedezésére az Észak-alföldi Regionális Operatív Programra pályázik a város.
Négy jelentős városi útszakasz útburkolat felújítására adtunk be pályázatot. Ehhez biztosítani kell az önkormányzatnak az önrészt. Az önrész biztosítása 99 millió forint – tájékoztatott Madarasi István, pénzügyi bizottság elnöke.
A munka teljes összege mintegy 200 millió forint. Ebből összesen 5 és fél kilométeres útszakasz újulhat meg. A pénzügyi bizottság mai ülésén arról is szó esett, hogy a bérlakások esetében nemrég bevezetett 20 %-os áfakulcsot mégis eltörölte a kormányzat. Ehelyett az inflációkövetést tették kötelezővé.
A kormányunk újabb rendeletalkotási gyöngyszemének vagyunk tanúi. Minekutána a bérlakások áfáját megszüntette. Ugyanolyan jogszabállyal kötelez minket, törvénnyel, hogy az inflációkövetés miatt tegyük rá az inflációt – magyarázta Zemlényi Jusztina, a pénzügyi bizottság alelnöke.
Ennek mértéke jelen esetben 10 %. Az önkormányzat azonban nem hárítja át ezt a lakókra, az emelést kompenzálja a Cívis Ház Zrt. Így a bérlakásokban élők továbbra is ugyanazt az összeget fizetik, mint eddig.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu

Debrecen Online témakörei: Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan |