Nyitás előtt
Csak a működést közvetlenül szolgáló, legszükségesebb igényeit tüntette fel a Nagyerdei Kultúrpark Kht. az idei beruházási tervei között. Idetartozik a még meglévő, elhasználódott, elavult, korszerűtlen, kifutók felújítása, a balesetveszélyes közlekedő utak és a tönkrement közművek rendbetétele is. A vidámpark március 14-én, szombaton nyit ki.
Története eddigi legnagyobb változását élte át az elmúlt időszakban a létesítmény - fogalmazott Nagy Sándor Tibor ügyvezető a városi költségvetés tervezetéhez elkészített anyagukban. Az elmúlt gazdálkodási évek intézményi fejlesztéseit a tulajdonosi és a központi támogatások tették lehetővé; a munkák ugyanakkor azért is szükségesek voltak, mert a tartástechnológiai minimumkövetelmények folyamatossága alapfeltétele a működésnek.
Ezeket a szakmai elvárásokat a különböző szintű hazai és nemzetközi szervezeti tagságok is erősítik (European Association of Zoological Parks and Aquariums, Magyar Állatkertek Szövetsége). Ezeknek a szervezeteknek a munkájában való részvétel nélkül napjainkban nem lehetséges a színvonalas üzemeltetés, a szakmai elvárásokat is kielégítő állatállomány beszerzése, valamint az ezzel járó korszerű állatbemutatók kialakítása.
Az elmúlt években elkészült bemutató épületek jelentősen javították a látogatók komfortérzetét, de alapvetően az intézmény szolgáltatásai és tevékenysége időjárásfüggők. Ezt megnyújtott vidámparki szezonális nyitvatartási napokkal és gazdag programkínálattal igyekszik ellensúlyozni az intézmény. De ezt a célt szolgálja az is, hogy idén várhatóan nem emeli a belépő- és részvételi díjait. Üzleti terve szerint az állat- és növénykert az év minden napján, a vidámpark pedig március 14. és október 25. között tart nyitva.
A 2009-re tervezett munkák közé tartozik a ragadozómadár-röpdesor, az uhu-röpde, a tevekifutó, valamint a majom-, a papagáj-, a kisragadozó- és rágcsáló-, a zsiráfházak, továbbá a patás-sor süllyesztett karámjának felújítása, játszótér elkorhadt figuráinak és a tönkrement rönktámfalaknak kicserélése; intézményi útmutató és tájékoztató táblák pótlása; a tigris- és oroszlánkifutó vasszerkezetének korróziógátló átfestése; a tönkrement villanypásztor-vezetékek és szigetelők cseréje; a dámkifutó bővítése, felújítása biztonságtechnikai kirekesztőrész kialakításával; az állatkerti közvilágítás korszerűsítése, lámpaburák cseréje; mozgásérzékelős rendszer kialakítása.
(Forrás: debrecen.hu)